VÉLEMÉNY

2018.01.21. 12:35

Sokkal kényelmesebb megoldás az egynapos ellátás a kórházakban

Jó néhány évvel ezelőtt történt már, hogy kisebb térdműtétre kényszerültem.

Szilvási Zsuzsa

A beavatkozáson gyorsan túlestem, az első pár órát eltekintve különösebb fájdalmam sem volt.

A legnagyobb gondot a kórházi környezet jelentette számomra. Szenvedtem a kórtermi ágyon, számoltam az órákat, mikor mehetek végre haza.

Ha most operálnának, ilyen problémám már nem lenne. A nyugaton már bevált és használt módszer, az egynapos sebészet immár itthon is egyre elterjedtebb. Nemigen kell magyarázni, hogy az érintettek számára ez mennyivel kíméletesebb megoldás, hiszen feleslegesen nem kell a kórházban maradniuk.

A fertőzésveszély, a megterhelés lényegesen kisebb, a beteg hamarabb visszatérhet családjához és munkahelyére.

Persze mindez nagyban függ betegtől és betegségtől is, így az esetek csak kisebb részében alkalmazható az egynapos ellátás.

A teljes képhez viszont az is hozzátartozik, hogy az intézményeknek a finanszírozás sajátosságai miatt korábban egyszerűen nem érte meg ezt a formát alkalmazni. Az egészségügy évtizedek óta ismert helyzetében teljesen logikus, hogy ami ráfizetéses, azt nem szabad csinálni, s nem is csinálták.

Most viszont végre kormányzati szinten is előtérbe került az egynapos sebészet, még plusz pénz is kapható az ezzel kapcsolatos fejlesztésekre.

Várható hát, hogy a közeljövőben mind többen esnek túl ily módon a beavatkozásokon.

Lehet, hogy rászánom majd magam a másik térdem műtétjére is?

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!