SZOLJON

Szombaton dél körül indultunk Szolnokról Abádszalókra a Szoljon csapattal. Az autóban D.Szabó Miklós - aka. Miklós bácsi anekdotáit hallgattuk, aki szinte minden fáról tudott egy történetet, és meg is osztotta velünk. Lassan fogytak a kilométerek, de az óra mutatója sebesen körözött, de ennek ellenére egy óra alatt oda értünk a helyszínre, ahol már javában folyt a készülődés.

Körülnéztünk, mindenhol kisminkelt, bikinis lányok, körülöttük pedig fodrászok sminkesek sürgölődnek. A lányokon látszott, hogy izgulnak ugyanis össze-vissza futkostak, keresték a ruháikat, kísérőiktől pedig folyamatosan azt kérdezgették: Jól áll a hajam, nem folyt le a sminkem? De hát ez természetes, hiszen sokan most debütálnak a kifutón.

Indítjuk a diktafont, forog a kamera, készülnek az interjúk. Akárhogy is mondják a hölgyek, hogy kedvesek, szimpik és annyira aranyosak a versenytársak, ettől függetlenül mindenki tudja, hogy ők riválisok egymás szemében. Itt mindenki szebb akar lenni a másiknál, mindenki az est fénypontja szeretne lenni, a koronát pedig a saját hajába tűzve szeretné látni. És bár igaz, elbeszélgetnek, esetenként még bókolnak is egymásnak, de a fejükben csak egy gondolat jár: akkor is én vagyok a legszebb.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Erre azt kell mondjam természetes is, hisz azért jönnek ide, hogy bizonyítsanak. Aki ide érkezik, annak nagy önbizalommal kell rendelkeznie, és úgy kell gondolja, hogy ő a legszebb a világon.

De most visszatérnék oda, hogy megérkeztünk a színpadhoz. A Szoljon-csapattal kerestünk egy helyet, ahol laptopon megírhatjuk, hogy mi is zajlik épp a szépségkirálynő-választáson. Meg is kaptuk egy faház emeleti szobáját, ahol barátságosan berendezkedtünk. A laptopok az ágyon, a billentyűzet az ölünkben, és majdnem teljes rálátás a színpadra. Azért majdnem teljes, mert a lényeget kitakarta az épület tetőszerkezete. A műsor előtt még gyorsan leszaladtunk kollégámmal, Pozsyval a strandra, ahol interjút készítettünk pár emberrel. Erre volt összesen negyed óránk, ugyanis a szépségkirálynő jelöltek már a színpadon sorakoztak, amiről nem lehetett lemaradnunk.

Szóval visszasiettünk, én diktafonról visszahallgattam, az interjúkat és bepötyögtem a gépbe. Amint megírtam a cikket, már a következő feladat várt rám. A szépségverseny szünetében meg kellett interjúvolnom négy jelöltet.

Azonban mindez nem olya könnyű, mint amilyennek hangzik. Elsőként a családtagok gyűrűjén kellett átverekedni magunkat, majd jött a második zóna a modellügynökségek képviselői. De a fotós kolléga és én is nekivágtunk a terepszemlének, sasszemmel végigpásztáztuk a környéket és végül mind a négy versenyzővel elkészült az interjú.

A lányokon látszott, hogy izgulnak, de voltak, aki nem először mutatták meg bájaikat a közönségnek, így számukra nem is okozott akkora lámpalázat a fellépés. Persze elmondták, hogy jó a felhozatal, szépek a vetélytársak, nehéz lesz a győzelem. - De titkon elárulom látszott rajtuk, hogy nem teljesen mondták komolyan azt, hogy csinosak a vetélytársak, csak benne volt nyilván az is, hogy nem akartak nagyképűnek tűnni. Mert milyen már az, ha valaki úgy nyilatkozik, hogy én vagyok a legszebb a többiek meg sem közelíthetnek. Pedig sok lánynál ez érződött, de mégsem ezt nyilatkozták. 

Az interjúk után ismét visszavonultam az irodának berendezett kis szobába, ahol megírtam ezt az anyagot - hozzáteszem most tudósítottam először szépségversenyről. Majd lementem a közönség soraiba és felvettem kamerával a győztesek kihirdetését, melyet csakúgy mint az egész műsort Csonka András vezényelt le.

Végül pedig a szépségkirálynővel és a két udvarhölggyel ismét interjút készítettem. Azért ismét, mert a királynővel és az első udvarhölggyel már a győzelem előtt is beszélgettem, hogy milyen eredményre számítanak, hogy érzik magukat, milyen a zsűri? Most pedig a verseny után megkérdeztem milyen érzés a győzelem, megünneplik-e, mik a terveik jövőre?

El kell mondjam, itt már a lányok sokkal magabiztosabb válaszokat adtak egy-egy kérdésemre, itt már elhangzott olyan is, hogy a zsűri jól döntött, tehát ez az amiről írtam az előbb, hogy tudta ő, hogy benne lesz az első háromban, de mégsem merte nyíltan kijelenteni. Az eredmény után azonban már nyíltan vállalta. Gondolta, ekkor már nem volt veszíteni valója, nem múlt rajta semmi. Valószínűleg ezt mindenki így csinálja ez a fordított pszichológia. Ezután kiüresedett a színpad körüli tér, mindenki útnak indult, ki haza, ki bulizni, mi meg szépen felbaktattunk a szobánkba és megírtuk a győztesekről készült riportunkat. Amikor elindultunk, teljesen kihalt volt minden, mintha aznap semmilyen rendezvény nem lett volna a színpadon. 

A szépségversenyen induló lányoknak állófogadást tartottak a camping melletti étteremben. Ide még mi is benéztünk, ettünk pár falatot, majd robogtunk haza, a hűvös éjszakába.

Az út még jobb hangulatban telt hazafelé - Köszönjük Miklós bácsi! Tapasztalt kollégánknak köszönhetően megtudhattuk mit jelent a hideg, izzadó tenyér - szexuális túlfűtöttséget. Majd  azt is, hogy ki az a Samu, illetve egy-két szaftosabb pletykát is megtudtunk a környékről, amelyek már lehet hogy évtizedekkel ezelőtt történtek. Az út során a hangulattól függően a nevem is változott - kezdetben KIKI, majd Kócos, vagy Krisz. Van ez így.

Végre Szolnok. Elsőként Miklós bácsit tesszük ki a házuk előtt, majd megindulunk a város másik végébe. A kolléga kényelmes tempóval hasítja az éjszakai hűvös levegőt. Végre itthon.