Állami gondoskodás

2017.07.22. 18:41

Czibere: a kormány a gyermekvédelmi szolgálat minőségének javításán dolgozik

A kormány a gyermekvédelmi szolgálat minőségének folyamatos javításán dolgozik – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szombaton a Békés megyei Doboz-Szanazugban.

Czibere Károly a XXI. Ágota (Állami Gondoskodásban Élő Fiatalok Országos Találkozója) tábor megnyitóján kifejtette: idén ünneplik a gyermekvédelmi törvény létrejöttének huszadik évfordulóját. A jubileumi évnek az „Életre szóló esély” jelmondatot adták azért, mert nem csak arra törekszenek, hogy a „ma” legyen jó, hanem arra, hogy valódi esélyt nyújtsanak az állami gondoskodásban élő gyermekeknek „a teljes és boldog életre”. Hangsúlyozta: az Ágota tábor és a hozzá hasonló kezdeményezések valódi esélyt nyújtanak az állami gondoskodásban élő gyermekeknek.

Kothencz János, az Ágota Alapítvány létrehozója, az országos találkozó vezetője – aki maga is állami gondoskodásban nőtt fel – úgy fogalmazott, napjainkra lassan végbement a „rendszerváltás” a hazai gyermekvédelemben. A kollégiumi rendszerű intézmények helyett a figyelem a nevelőszülői hálózatokra összpontosul, a fejlesztésnél egyre inkább az emberre fókuszálnak.

Elmondta: a gyermekek „gyógyulni” érkeznek a tíznapos táborba, ahol azt próbálják tudatosítani bennük, hogy „nagyszerű emberek, akik előtt csodás jövő áll”. Az alapító reményét fejezte ki, hogy a jövőben lesz egy saját tulajdonú tábora az Ágotának.

Kiss-Rigó László, az Ágota Alapítványt fenntartó és támogató Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke megnyitó beszédében hangsúlyozta: a táborok két évtized alatt „legendás hírnévre” tettek szert, igazi közösséget, igazi családot jelentenek a gyermekeknek, ahol életre szóló élményeket szerezhetnek.

A táborban 350 állami gondoskodásban élő gyermek és 150 önkéntes segítő vesz részt. A június 21. és 31. között zajló huszonegyedik országos találkozón sportprogramokat, Toldi-erőpróbát, strandolást, ügyességi vetélkedőket, Ki mit tud?-ot szerveznek a résztvevőknek, akikhez „nyári Mikulás” is érkezik. Ezen kívül a megismerést és elfogadást elősegítő roma estet is szerveznek, és a gyermekek terápiás foglalkozásokon is részt vesznek. Az Ágota alapítvány 1996 óta Magyarország összes megyéjében támogat gyermekotthonokat, árva és családból kiemelt gyermekeket, veszélyeztetett fiatalokat, összesen csaknem tízezer főt.

(Borítókép: Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár (j) aláírja egy fiatal lány pólóját a XXI. Ágota tábor megnyitóján. MTI-fotó: Lehoczky Péter)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!