Hallgassa élőben!
Fotó: Shutterstock

Csak finoman: óvatos szexre inti az orvos a szívbeteg covidosokat

Ronthatja a covid betegségen átesett szívbetegek állapotát a túl korai szex – állítja egy szerb szívsebész. Az orvos azt tanácsolja betegeinek, próbáljanak legalább egy hónapig várni az összebújással, lehetőleg kíméletes pózt válasszanak és ne nyújtsák el az együttlétet.

Akár bele is halhatnak a túl korai szexbe a koronavírusból felépült szívbetegek, ha nem tanúsítanak önuralmat – véli egy szerb szívsebész, dr. Miljko Ristić. A szakember a szerb Telegrafnak adott nyilatkozatában fejtette ki erről a véleményét, a cikket a Ripost szemlézte. A Covid 19 egyik leginkább veszélyeztetett csoportja a szívbetegek és magas vérnyomásban szenvedők, ám a szakember szerint nem biztos, hogy szexmaratonnal kellene ünnepelniük a koronavírusból való felépülésüket. Sőt!

Életmentő lehet a szex előtti orvosi konzultáció

„A koronavírus, mely kisebb-nagyobb mértékben elpusztítja a szívizom sejtjeit, súlyosbíthatja a már meglévő szívproblémákat. A fáradtság, az erőnlét hiánya, a mozgási nehézségek mind a szívizomgyengeség jelei” – magyarázta dr. Miljko Ristić. Hozzátette: a gyógyulás több hétig, de akár hónapokig is eltarthat, ami kihat a normális életbe való visszatérésre, a szeretkezésre is. „A korai szexuális tevékenység, az azzal járó izgalom és az egyéb fizikai erőfeszítések mind ronthatják a már meglévő állapotot. Ezért is fontos az orvos felügyelet, az ultrahangvizsgálat, mely megmutatja a szívizom erejét és károsodása mértékét. Ez alapján állapíthatja meg az orvos, meddig és milyen körülmények között kell a betegnek gyógyulnia, illetve mikor és mi módon térhet vissza a páciens szexuális élete.”

10 perc szex, kíméletes pózban

„A szívkárosodás mértékétől és a covid 19 klinikai képének súlyosságától függetlenül a betegnek a fertőzésből való gyógyulás után legalább egy hónapig érdemes várnia az intim együttléttel, s akkor is ajánlott kíméletes pózt választani, hogy az ne legyen megerőltető. Fontos, hogy 10 percnél ne legyen hosszabb a szex” – figyelmeztet a szívsebész. A legújabb kutatások szerint idővel, a gyógyulás mértékétől függően, a szexuális aktivitáshoz való visszatérés szintén javíthatja a szívbeteg egészségét.

Másképp látja a szexológus

„Az immunrendszer stabilitásához és normális működéséhez nagyon fontos az érzelmi és szexuális együttlét, mert a szex gyógyszerként hat. Nem kétlem, hogy a póz esetleg befolyásolja a páciens állapotát és elfogadom, hogy nem kellene extrém szexuális pozitúrákban vagánykodni, ha a páciens valamilyen betegségben szenved és átesett a covidon. Ugyanakkor, ha behatároljuk az együttlétek időtartamát, akkor az megzavarhatja a férfiak szexuális kezdeményezését, aktivitását” – hangsúlyozza a ripost-nak dr. Rusz Edit szexológus.

Majd így folytatja: „Úgy gondolom, mindenki tudja, hogy mit bír. S az sem titok, hogy nem csak a szenvedélyes, intenzív szeretkezés képes az embert a csúcspontra juttatni, hanem a hosszú, a szervezetet nem terhelő, kölcsönös kényeztetés is” – érvel a 10 perces együttlét ellen dr. Rusz Edit.

Fotó: Facebook / Ripost

Kímélő szexpózok koronavírus után

Ha a nő fertőződött meg, a gyógyulás után érdemes a misszionárius pózt, ha a férfi volt beteg, akkor ajánlott a lovaglópózt választani. Amennyiben a pár mindkét tagja koronavírusos volt, akkor az oldalt fekve történő közösülést javasolják.

Borítókép: illusztráció

Hozzászólások

embertől kaphatta el
Az antitest-terápiával győzte le a koronavírust a San Diego-i állatkert idős gorillája
Bundesliga / 1 perce
Dárdai: nem érdekel, ami eddig történt
Arne Friedrich sportigazgató úgy jellemezte a régi-új trénert, hogy „pezseg és nagyon motivált”.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk FA ISTVÁNNÉ életének 75. évében 2021. január 20-án örökre megpihent. Búcsúztatása 2021. február 3-án 11.00 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temetőben. A gyászoló család
Köszönöm mindenkinek, aki tisztelte és szerette nagymamámat GONDÁNÉ ERZSI MAMát. Halálának 1 éves évfordulóján emlékezik szeretett unokája Andi és unokaveje Iváno, Rómából
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KIS MIHÁLYNÉ (született: Kézér Jolán) életének 85. évében elhunyt. Temetése 2021. január 27-én 14.00 órakor lesz a zagyvarékasi temetőben A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. BERÉNYI ÁRPÁDNÉ (született: Bezzeg Anna) életének 86. évében 2021. január 19-én elhunyt. Temetése 2021. január 28-án 13.30 órakor lesz Tápiószelén a Györgyei úti temetőben. Gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk SZABÓ JÓZSEFNÉ (született: Tarkó Eszter) temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család Elízium Kft.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ERDEI FLÓRIÁN életének 88. évében örökre megpihent. Búcsúztatása 2021. január 30-án 11.00 órakor lesz a martfűi temető ravatalozójában. A gyászoló család
A búcsúszó, mit nem mondtál ki elmaradt. Elmentél de szívünben örökre velünk maradsz. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy MEZEI IMRE (volt bútorgyári dolgozó) 2021. január 5-én, 81. életévében örökre megpihent. Felejthetetlen halottunktól 2021. január 29-én 11.30 órakor veszünk búcsút Szolnokon a Kegyelet Sírkő Optimum Kft. búcsúztatótermében. A résztvevőknek köszönjük részvétüket és együttérzésüket. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS GUBA FERENC halálának 18. évfordulóján. ,,Múlhatnak az évek, míg élünk velünk él drága emléked." Szerető feleséged, fiad, menyed, unokáid
Fájó szívvel tudatjuk, hogy JANÓ JÁNOS (született: Kisújszállás, 1939) 2021. január 4-én, életének 81. évében elhunyt. Kívánsága szerint szűk családi körben vettünk végső búcsút tőle. Gyászoló család
EMLÉKEZÉS "Hiába rohan az idő, szállnak az évek, emlékeid örökké szívünkbe élnek. Ha majd rálelünk mi is erre az útra, gyere elénk, s találkozzunk újra!'' POLGÁR ISTVÁNNÉ (Ági) halálának 10. évfordulójára. Szerető, férjed, fiaid, menyed, unokáid
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk KISZELY PÁL temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család Elízium Kft.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesapánk ÁRKI LAJOS életének 92. évében örökre megpihent. Búcsúztatása 2021. január 29-én 14.30 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy SZABÓ JÓZSEFNÉ (született: Molnár Katalin) életének 83. évében, 2021. január 18-án elhunyt. Búcsúztatása 2021. február 2-án 13.00 órakor lesz a szolnoki Kőrösi úti temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk GYÖRE BÉLÁNÉ (született: Farkas Ilona) születésének 94. és halálának 3. évfordulóján. "Bennünk él arcod, meleg tekinteted, Bennünk él mosolyod, végtelen szereteted. Örök az emléked, nem feledjük szavad, minden ami voltál a lelkünkben marad." Örökké szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FICSOR KORNÉL 2021. január 15. napján 42 éves korában elhunyt. Kornéltól 2021. január 23-án szombaton 11.00 órakor veszünk végső búcsút Fegyverneken a csonkatornyi temetőben. Ficsor család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy édesapánk ID. POMÁZI KÁLMÁN életének 78. évében, 2021. január 11-én örökre megpihent. Búcsúztatása szűk családi körben megtörtént. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZABÓ JÓZSEFNÉ (született: Tarkó Eszter) 81 éves korában, 2021. január 15-én elhunyt. Temetése 2021. január 22-én 14.00 órakor lesz a besenyszögi lenti temetőben. A gyászoló család Elízium Kft.
MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk ULVICZKI BÉLA halálának 3. évfordulóján. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy CZAKÓ ZOLTÁN 77 éves korában elhunyt. Temetése 2021. január 26-án 12.00 órakor lesz a római katolikus temetőben. Emléke legyen áldott nyugalma csendes.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk ÖZV. BERÉNYI JÁNOSNÉ (született: Hernek Mária) (1936-2021) életének 85. évében elhunyt. Végső búcsúztatására a besenyszögi lenti temetőben 2021. január 20-án 15.00 órakor kerül sor. A besenyszögi templomban 15.45 órakor misét mondatunk. A gyászoló család
balról előzött / 17 perce
Elmenekült a kérdések elől Gyöngyös baloldali polgármestere (videó)
katasztrófavédelem / 24 perce
Tűz ütött ki egy régi malomépületben, Szolnokon
Szoljon.hu
Függőség a javából / 36 perce
Átlagosan 5 év megy el az életünkből a közösségi oldalak nézegetésére
Egészséges táplálkozás / 47 perce
Erősíti az immunrendszert a rostfogyasztás
felfoghatatlan / 58 perce
Borzalom: szüleik után a nevelőapa is szexuálisan zaklatta a baranyai testvérpárt
Szolnok / 1 órája
Online térbe szorultak a kulturális életet meghatározó együttesek
P. Pusztai Nóra