Bulvár

2009.08.22. 09:48

Megunták a kicsiket, ezért kitették őket az út mellé

Van, hogy a vécében, van, hogy a szemetesben, esetenként a mezőre kiengedve végzik a megunt kedvencek ahelyett, hogy az állatkertbe vinnék azokat.

Négyesi Ildikó - D. M.

— A két gyermekem egy időben mindenképpen hörcsögöt szeretett volna. Addig könyörögtek, míg meg is kapták, de egy idő után megunták — meséli a szolnoki B. Gyula. A kis jószág gondozása így a szülők nyakába szakadt, akiknek azonban nem volt sok ideje rá. Végül már azon gondolkodtak, hogyan szabadulhatnának meg tőle.

— Minden szóba jöhető ismerősünknek felajánlottuk, de nem kellett senkinek. Így kénytelen voltam más megoldást találni. Elvittem autókázni és kitettem egy mezőn — mondja a szolnoki úr.
A mezőtúri Nagy Jánosnak fia díszhalai okoztak fejfájást, mert túlságosan elszaporodtak és nem volt elég hely számukra az akváriumban.

— Halakat általában nem ajándékoz az ember, azt a díszhal kereskedésben vásárolja meg. Így kénytelen voltam elvinni őket a Berettyóhoz, ahol beleeresztettem őket a vízbe — meséli Nagy János.
A hatvanas úr elmondta, macskája is volt, de egy pillanatig sem jutott eszébe, hogy megszabaduljon tőle. Mint mondta, nem tenne védtelen állatot utcára.

A szolnoki Lovas Eszter sosem érezte úgy, hogy megunná kutyáját, macskáját. Elmondása szerint imádja őket, így nem tudna nekik ártani. Egyik ismerősének a fia azonban már nem így gondolkodik.
— Arra lettek figyelmesek egy nap, hogy a nőstény macskájuk hordja haza a kölykeit. A szemük már ki volt nyílva és már egészen nagyok voltak — idézi fel a történteket Eszter.

A család úgy gondolta, túl sok lenne számukra annyi cica, így a tettek mezejére léptek. Eszter ismerősének a fia betette szegény cicákat az autóba és a határnál kitette őket. Boldoguljanak, ahogyan tudnak felkiáltással. — Mélyen elítélem ezt a tettét, hiszen még olyan kicsik voltak. Nem tudom miért nem tudta elvinni egy állatmenhelyre őket — mondja Lovas Eszter.

A megunt állatok, ízeltlábúak akár veszélyesek is lehetnek a környezetre nézve. Majd egy éve a főváros egyik játszóterén egy centiméteres méregfoggal és akár halálos marással is fenyegető madárpókot találtak. Az állatot végül szakember fogta be, de akár tragédia is lehetett volna belőle. Madárpókot már néhány ezer forintért szinte bárki vásárolhat különféle kereskedésekben.

Éppen ezért célszerű előbb közeli állatkerteket felkeresni, ha meguntuk házi kedvencünket. A legtöbb esetben be is fogadják őket, vagy továbbítják egy olyan helyre ahol megfelelően tudnak gondoskodni róluk.
Az akváriumban úszkáló teknősöknek sem ér véget mindig életük fogságban. Van, hogy gazdáiknak már terhessé válik a gondozásuk, otthonukul szolgáló terráriumuk állandó takarítása. Neve elhallgatását kérő szolnoki apuka mesélte, hogy gyerekei az újdonság varázsának elmúltával már egyáltalán nem törődtek teknőceikkel. a szülők egy ideig gondoskodtak róluk, de végül megunták. Mivel senki nem akarta befogadni a teknőcöket, az apa elvitte a Zagyvához őket és ott szabadlábra helyezte az egykor kedvelt állatkákat.

Az abonyi vadasparkban a kutyák kivételével általában szívesen befogadják a megunt állatokat. Az négylábúak tartásához külön engedély kell, éppen ezért nem tudják elhelyezni őket. Nyitva áll kapujuk többek között a nyulak, a tengerimalacok és a madarak előtt is. — Inkább hozzánk hozzák azokat az otthon tartott állatokat, amiknek már nem akarnak gazdájuk lenni. Tudjuk olyan cégek, intézmények felé továbbítani őket, ahol jó helyük van — mondta Tóth Tibor, a vadaspark tulajdonosa.


Minden állat felajánlásáról egyedileg döntenek

— A állatkertünk azokat a fajokat szívesen átveszi, amelyek elhelyezési és későbbi bemutatási feltételei adottak. Minden állat felajánlásról egyedileg döntünk, attól  függően, hogy milyenek az  adott állat tekintetében az elhelyezési lehetőségünk — mondta Sárközy Tamás, a Jászberényi Állat- és Növénykert igazgatója. A természetben élő, de balesetet szenvedett, sérült vadak befogadását a természetvédelmi hatóság és a nemzeti parkok igazgatóságaival együttműködve állatmentő tevékenységet folytat az állatkert. — Nem az a cél, hogy később azokat bemutassuk, hanem gondoskodva róluk, egészségesen a természetes környezetükbe visszaengedjük. Most éppen nyolc felgyógyult gólya várja, hogy megerősödve majd ismét önálló életüket folytassák természetes környezetükben — tette hozzá Sárközy Tamás.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!