Bulvár

2009.08.25. 07:49

Telefonon hallgatta, ahogy erőszakoskodnak a barátnőjével

Egy fiatal lány számára örökké emlékezetes marad az idei szolnoki tűzijáték. No nem a rakéták színes kavalkádja, hanem az azt követően átélt „felejthetetlen” élmény miatt.

Gelei József

Akárcsak országszerte, Szolnokon is kellemes nyári este volt augusztus 20-án. Tízezrek választották kikapcsolódásként a 21 órakor kezdődő Tisza-parti tűzijátékot a megyeszékhelyen is. A bő negyedórás égi látvány után idő kellett, míg kiürült a városközpont. Ki autóval, ki busszal, ki gyalog indult hazafelé.

— A barátommal együtt néztük meg a tűzijátékot, majd elindultunk a Szántó körút felé — idézte fel a csütörtök estét az egyetemista lány. — Bár haza akart kísérni, lebeszéltem róla, mondván nagy lány vagyok már, este fél tizenegykor meg nehogy félnivalóm legyen a szolnoki utcán. A Szántó—Pozsonyi körforgalomnál lévő megállóba ugyan beállt a 24-es busz, de egyetlen ajtaját sem nyitotta ki a sofőr, annyira tele volt. Úgy gondoltam, nem olyan nagy távolság a Széchenyi, hazasétálok. Közben, hogy elüssem az időmet, felhívtam mobilon a barátomat, s végig beszélgettünk.

A Pozsonyi út közepe táján járhattam, mikor azt vettem észre, hogy a másik oldalon, szemből jön egy fiatal srác. Meglátott, átjött az én oldalamra, majd elkezdett követni. Egészen közel jött, talán ha 2 méterre volt lemaradva mögöttem. Ekkor már megijedtem, s miközben folyamatosan beszéltem a telefonba, meggyorsítottam a lépteimet. A vasúti aluljárót tartottam a legveszélyesebb útszakasznak, de mivel ott is csak követett, kezdtem megnyugodni, mondván üldözési mániám van, ő is csak hazafelé tart. A Széchenyi körúti előkertes házaknál elég sok a bokor, még az úttestről sem látni be a járdára. Ekkor hirtelen egy lépéssel utolért, hátulról durván átölelt a derekamnál és elkezdett fogdosni. Bepánikoltam, sikítani kezdtem, megpróbáltam szabadulni a kezei közül, eközben a földre kerültem.

Szerencsémre két nő ment előttem a járdán, s bár vagy 200 méterre voltak tőlünk, meghallva segélykiáltásomat, azonnal visszafordulva elkezdtek felénk futni. Szerencsétlen barátom eközben élő, egyenes adásban, telefonon keresztül fültanúja volt megtámadásomnak. Senkinek nem kívánom azt az érzést, melyet akkor átéltem. Örökké hálás leszek annak a két középkorú hölgynek, akik a segítségemre siettek, és egészen hazáig kísértek.

— Támadója megússza a történteket?

— Remélem, nem. Egyszer, mikor visszafordultam, hogy ki jön utánam, összenéztünk. Arca azóta is előttem van, így viszonylag jó személyleírást adtam a rendőrségen, mikor megtettem a feljelentést. Feltűnően magas, vékonydongájú, vékony arcú, fehér bőrű, 18 év körüli, azt is mondhatnám jól szituált fiú volt. Rövid haja nem lógott ki barna baseballsapkája alól, barna pólót, farmer térdnadrágot viselt. Bízom benne, a rendőrség elkapja, s más nőt nem részesít hasonló „élményben”.
Ezúttal szerencséje volt a késő éjszaka egyedül hazafelé tartó fiatal lánynak, a fizikai erőszakot megúszta. Hogy lelki sebei begyógyulnak-e valaha, majd az idő dönti el.

Azonnal kérjünk segítséget

Természetesen kíváncsiak voltunk a rendőrség véleményére is. Kérdésünkkel Szolnok város nemrégiben kinevezett kapitányához, Czinege Lászlóhoz fordultunk.
— Sajnos elsősorban a fiatalabb lányok nem érzik a veszélyt, nem hiszik el, hogy velük is megtörténhet ilyesmi — felelte érdeklődésünkre az alezredes. — Pedig amint a példa mutatja, bárki áldozatául eshet egy rossz szándékkal közeledőnek. A lehetőségek szerint fel kell az ilyenre készülni. Azt tanácsolom, késő este senki ne egyedül menjen hazafelé, inkább várják be egymást az ismerősök és csapatosan menjenek az utcán. Amennyiben úgy érzi valaki, hogy követik, csöngessen be a legközelebb eső házba, kérjen segítséget vagy éppen azonnal hívja a 107-et vagy a 112-t. Ha mégis megtörtént a baj, azonnal tegyen bejelentést a rendőrségen, a járőrök, a forrónyomos csapat akár már a helyszín közelében elfoghatja a támadót.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!