Bulvár

2012.04.04. 10:14

Lakattal láncolták össze magukat, a kulcsokat eldobták

— Úgy érzem, ez a lakat szimbolizálja a szerelmünket, összetartozásunkat — mondta meghatódva Kapocsiné Hegedűs Éva, aki férjével közösen elsőként helyezhette el a frissen felavatott szolnoki Lakatfalon szerelmi zálogukat. Lapunknak is köze volt az eseményhez.

Szoljon.hu

Fotós:

Fotós:

— Már nagyon várom, hogy leleplezzék — mondta egy fiatal lány, aki a Tiszavirág híd tiszaligeti hídfőjénél álldogált barátnőivel kedden délután, láthatóan izgatottan. De nem csak ez a vidám társaság nézte fürkészve a híd oldalát borító kék posztót. Számos ember ácsorgott még ott a téren, hiszen a lepel kisvártatva lekerült, és feltűnt a Lakatfal.

— Kellett egy hely a szerelmeseknek, ahol igaz, szimbolikusan, de kifejezhetik egymás iránti érzelmeiket az emberek — mondta Kalmár Lilla diákpolgármester. Miután felavatták a gyalogoshidat, kisvártatva megjelentek rajta a lakatok, nevekkel, szívekkel. Ezért gondoltuk azt, hogy Pécshez hasonlóan, itt is állítani kell egy lakatfát vagy -falat. Az ötletünkkel megkerestük az önkormányzatot, ahol támogatták az elképzelést, ennek nyomán született meg ez a kis tér, illetve ez a gyönyörű fal. Már most számos tervünk van, miként alakul majd ennek a térnek az élete, de egyelőre ez még titok.

— Legyen ön az első! — hangzott a mikrofonba a már ismerősen csengő szlogen, amely egyben az Új Néplap kiadója által meghirdetett pályázat címe is volt. Számtalan, olykor szívszorító levél érkezett a felhívás nyomán. A zsűrinek nem volt könnyű dolga, hiszen mindegyik sztori igazi emberi történeteket mesélt el. De a döntés megszületett, és az ünnepség záróakkordjaként a legjobbnak ítélt pályamű megírója kedvesével együtt elhelyezhette elsőként a lakatfalon szerelmi zálogát, amely egy egyedileg, csak erre az alkalomra elkészített díszes lakat volt.

— Csodaként éltem meg a mi kis családunk történetét — mondta Kapocsiné Hegedűs Éva, miután férjével, Zoltánnal feltették az első lakatot a falra. — Még soha nem hallottam olyanról, hogy bárkik is úgy ismerkedtek volna meg, ahogyan mi. Nagyon szerencsésnek érzem magamat, magunkat. Azért is döntöttem úgy, hogy írok önöknek. A párom nem is tudta, hogy pályáztam, meglepetésként érte. Miután önök hívtak, hogy nyertünk, utána mutattam meg neki. Meghatódva olvasta a papírra vetett sorokat — vallotta be Éva.
Éva hozzátette, legfőbbképp az inspirálta, hogy megmutassa más, hasonló helyzetben lévő embereknek, hogy mindig van lehetőség a boldogságra.

Szoljon.hu -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!