Bulvár

2013.08.09. 07:43

A törvény az áldozat mellett van: ölhet is az életéért

A Kúria szerint a támadás kockázata minden esetben az elkövetőké. Éles határvonal meghúzásával mutatott utat a minap arra nézve, mi számít jogos védelemnek.

Szoljon.hu / M.B.

No title

Fotó: Getty Images/Hemera

Az önvédelemre vonatkozóan a korábbiaknál szélesebb, de nem korlátok nélküli felhatalmazást ad a polgároknak a júliustól élő új szabályozás – így foglalható össze a Kúria minapi jogegységi határozata. Mint ismert, új jogszabály erősíti a polgárok önvédelemhez való jogát.  
Alapelvként fogalmazták meg, hogy a jogtalansággal szembeni ellenállás többé nem kivételes lehetőség, hanem mindenkit megillető alapjog, ebből következően a támadás kockázata a támadóé. A Kúria határozatában kiemelte, a megtámadottak az elkövetőkkel szemben többszörös hátrányban vannak, hiszen utóbbiak döntenek a támadás céljáról, helyéről, módjáról, míg a védekező felkészületlen.
Határvonalat is húzott viszont a testület, példákkal is szemléltetve, milyen esetekben nem lehet hivatkozni a jogos védelemre – ezeket be is mutatjuk.

Boldog István polgármester, országgyűlési képviselő elmondta: – Mindannyian tudjuk, mostanában a közbiztonsággal problémák vannak. Ezért is kezdeményeztem az önvédelemhez való jog bevételét az alaptörvénybe. Ez ugyan korábban is élt, benne volt a büntetőtörvénykönyvben, de olyan megfogalmazással, hogy a valóságban félve próbálta bárki is megvédeni magát, mert a végén még őt veszik elő.
Nagy sikernek könyvelem el, hogy ez a kezdeményezés valóra vált, s az új btk. tárgyalásakor az önvédelemről szóló részben teljesen ki tudtuk bontani. A törvény hatályba lépése után, amely július elseje volt, a tulajdonos szinte bármilyen eszközt használhat, ha valaki éjszaka betör a lakásába – jelentette ki a képviselő.

– A törvénymódosítást követően jelentős változás következik be a jogos védelmi helyzet megítélésénél – fogalmazott dr. Tarjáni-Nagy Sándor ügyvéd. – Míg korábban a megtámadottnak, sértettnek kellett bizonyítania, hogy ő jogos védelmi helyzetben cselekedett, addig, mostantól, a jogszabály által meghatározott feltételek teljesülése mellett, már alapesetben jogos védelmi helyzetről van szó. A tisztánlátás kedvéért hadd említsek egy példát: ha egy családi házba éjszaka, valaki egy pajszerrel a kezében bemászik, akkor annak tulajdonosa jogos védelmi helyzetben cselekedhet, és nem kell mérlegelnie, hogy hogyan hárítsa el az ellene irányuló támadást. Lényeges az is, hogy meg sem kell várnia, hogy meginduljon felé a támadás, máris védekezhet, hiszen egy ismeretlen áll a házában, kezében egy pajszerrel, amellyel akár ki is olthatja az életét – magyarázta.

Korábban ez nem volt ilyen egyértelmű, de a törvény ezzel is az áldozat, azaz a megtámadott érdekeit képviseli.

– Nem akarom falra festeni az ördögöt, de a jogos védelmi helyzet kialakításával vissza is lehet élni. Hadd ne adjak tippeket, miként lehet megteremteni egy olyan gyilkossági helyszínt, amely azt sugallja, a gyilkos jogos védelmi helyzetben cselekedett. A szakma várja az első ilyen jellegű ítéleteket, bírósági döntéseket – tette hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!