Bulvár

2013.11.03. 19:14

Női ruhában találtak rá a tóban lebegő férfire

Jászapátin a Panna kútja-tóban november 1-jén egy helyi férfi holttestét találták meg a horgászok. A rendőrség vizsgálja a rejtélyes haláleset körülményeit. A helyiek elmondása szerint nem zárható ki, hogy a férfit megölték.

Illés Anita

- November elsején délelőtt jöttem a Panna-tó közeli Nyárfás utcából és messziről láttam, hogy valami szőrgombóc van a tóban – meséli Bécsi Pál, a jászapáti Munkás Horgászegyesület elnöke. – Először azt gondoltam, hogy egy elpusztult kutya lebeg a vízben. A tó partján horgásztak néhányan és szóltam a horgászoknak, hogy talán állat teteme van a vízben. A horgászok azt hitték, hogy kacsa úszik a vízen. Majd közelebb menve, a tó széléről láttuk azonban, hogy nem állat, hanem emberi holttest van a tóban. Hassal volt a vízben, lapockáig látszódott. Az egyik horgásztársammal úgy döntöttünk, hogy a csónakkal beevezünk a tóba, a holttest irányába. A csónaklapáttal a test alá nyúltunk és mi úgy állapítottuk meg, hogy női holtestet találtunk, mert melltartó és női ruha volt rajta. Később derült ki, hogy egy férfi volt az.

Szóltunk a rendőrségnek, majd jöttek a tűzoltók is, akik létra segítségével kiemelték a holttestet a tóból. A teste több pontján kék foltokat, ütésnyomokat lehetett látni. Pénteken már sötétedett, amikor végeztek a helyszínelők. Információk szerint a bűncselekmény sem zárható ki az ügyben – mondta el a történteket Bécsi Pál.

A rejtélyes halálesettel kapcsolatban a helyiek találgatnak, a hozzátartozók szeretnék, ha minél előbb kiderülne az igazság. Az elhunyt férfi bátyja érdeklődésünkre elmondta, hogy egy hete nem tudtak a testvérükről semmit. – Az elmúlt hétvégén Béla elindult egy helyi szórakozóhelyre bulizni és azóta nem tért haza. Ismerősöktől kérdezősködtünk, hogy látták-e valahol Bélát, de nem tudtak róla. Bíztunk benne, hogy minél előbb hazatér. November elsején pénteken az egyik kollegámnak telefonált az anyósa, hogy megtalálták a testvéremet a Panna-tóban. A helyszínre siettem, borzalmas volt átélni az eseményeket. Béla férfi testbe született, de nőként élt, elfogadtuk másságát. Csak találgatni tudunk, hogy mi történhetett. A torkán, arcán ütésnyomok voltak, a testét sérülések borították. Ebből következtetünk arra, hogy az öcsémet valószínűleg megölték és utána a tóba dobták. Jelenleg folyamatban van a nyomozás az ügyben, keddre várjuk a boncolás eredményét – mondta Oláh László, a tóban megtalált férfi testvére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!