Bulvár

2013.12.26. 13:26

Ennél szebb hivatás nem létezik!

A karácsony „illatos” ünnep. A fahéj és a szegfűszeg aromája lelkünket is átjárja, apró boldogságot adva amúgy is díszbe öltöztetett szívünknek. Ha mindezt egy nagy család társaságában éljük át, az élmény még intenzívebb lehet.

Szoljon.hu

Fotó:

A mákos bejgli és a mézeskalács illata vesz körül bennünket, amikor belépünk a Zilahi család öcsödi otthonába. A háziasszony csinos köténykében szalad elénk, Ibolya a karácsonyi készülődés lázában ég.
– Jaj, de jó is lenne, ha egy nap harminchat órából állna! Lehet, hogy még az is kevés volna mostanság! – sóhajt fel az édesanya. A konyhában, a tepsikben várakozik a linzer, a sütőben a mákos bejgli kap márványos mintát.
Az ajtó mögül két kíváncsi szempár figyel bennünket, Klári az és tesója, Sanyika.
– Anya, kik jöttek? – kérdezi az ötesztendős Klári. Anya... gyönyörű szó... főleg Ibolyának, aki nem is az igazi édesanyja a két gyermeknek, ők „csak” nevelőszülői a kicsiknek és még további három nagyobbnak: Barbarának, Nándinak és Lajosnak.


– Mindenki anyának és apának szólít bennünket a férjemmel, Antallal – magyarázza kérdés nélkül is vendéglátónk.
– Hát persze, hiszen sokkal inkább az anyukánk ő, mint bárki más. Három éve kerültem Öcsödre, itt végre „igazi” otthonra leltem! – a 14 esztendős Barbi is előbújt az egyik szobából. Nagylány, a felnőttkor ajtaján kopogtat. – Mennyivel jobban érzem itt magam, mint a saját családomban! 
Már csak a fiúk, Nándi és Lajos, illetve az apa, Antal hiányzik a társaságból, de rájuk sem kell sokáig várni. Ők eddig gondosan elkerülték a konyhát, szerintük inkább csak hátráltatnák a lányokat a főzésben-sütésben, így inkább nem is zavarták őket. Antal elmondja, ő elsősorban férj, aki próbál terheket levenni a felesége válláról, de a házimunka és főleg a gyermeknevelés női feladat.


– Ráadásul én sem nagyon értek a konyhai dolgokhoz... – mondja szemlesütve Barbi. Akkor hát Ibolya egyedül küzd az ünnepi előkészületekkel?
– Valahogy úgy! Ez több mint egyhetes feladat, hiszen egy „hadseregre” kell főznöm. Karácsonykor ugyanis nem csak ennyien üljük körbe az asztalt! A szentestét mindig nálunk tölti a három „saját” gyermekünk, azok párjai, a három unokánk és az egy „mostohaunokánk” is. Számoljunk csak... éppen tizenheten leszünk az asztal körül! Tavaly még 18-an voltunk... –  teszi hozzá szomorkásan, majd elárulja, az édesanyja nemrég halt meg.
Szétnézünk... 17 ember? Hol?

A nevelőszülői hivatásnál kevés szebb munka létezik

Az Öcsödön élő Zilahi család lassan tíz esztendeje foglalkozik nevelőszülői feladatokkal. 2004. augusztusában végezték el az ehhez szükséges tanfolyamot.

– Amikor saját lányaink és fiaink felnőttek és önálló életbe kezdtek, a férjemmel egymásra néztünk. „Mit csináljunk mi most ketten?” kérdeztük egymástól. Életünk derekán voltunk, tele energiával. Aztán kitaláltuk, nehéz sorsú gyermekeknek fogunk segíteni. Úgy véltük, talán mi is meg tudjuk adni nekik azt a figyelmet, gondoskodást, amit egyébként minden pici megérdemelne – meséli Zilahi Antalné Ibolya.

Az elmúlt évek alatt már hat gyermek röppent ki otthonukból.

– Amikor valaki „elhagy” bennünket, egy kicsit mindig megszakad a szívem. Olyan ez, mint a gyász. Bár tudom, hogy ez így a természetes, hiszen ezek a gyermekek nem a sajátjaink, mégis fáj... Ennek ellenére folytatom ezt addig, amíg erőm és egészségem engedi, mert hiszem, hogy ennél szebb hivatás nem létezik!


– Kinyitható asztalunk 12 személyes, de így is két „felvonásban” vacsorázunk. Az asztalról nem maradhat le a töltött káposzta, a hurka-kolbász, a hal és a húsleves. Van egy bevett szokásunk... a levest én merem mindenki tányérjába, ehhez ragaszkodom – árulja el Ibolya.
Antal félrehív bennünket, hogy megmutassa a fenyőfát, melyet természetesen a Jézuska hoz majd. Nem is akárhogyan!
– Estefelé a fiúk feldíszítik a fát titokban, úgy, hogy a picik ne lássák. Kicsempésszük aztán az ajtó elé, én becsöngetek, és visszaszaladok a szobába. Sanyikáék meg a kisunokák nyitnak ajtót... el lehet képzelni azt a boldogságot az arcukon...
Kicsik és nagyok mind együtt örülnek. A finom ételeknek, a díszesen becsomagolt ajándékoknak.


– Én egy ekkora traktort szeretnék! Meg egy tűzoltóautót! – mutatja csöpp kezével Sanyika, amikor meghallja, hogy a fa alá kerülő meglepetésekről beszélgetünk „apával”. Antal ránk kacsint, ami talán azt jelenti, hogy Jézuska megkapta a kisfiú levelét?! Klárika meghúzza a szoknyám szélét, majd a fülembe súgja, ő egy Barbie babára vágyik, bár már van négy is belőle.
– Én viszont egyetlen dolgot szeretnék – teszi hozzá a kamasz Nándi. – Az, hogy ez a család így, együtt maradjon sokáig... nagyon sokáig.

– Amikor saját lányaink és fiaink felnőttek és önálló életbe kezdtek, a férjemmel egymásra néztünk. „Mit csináljunk mi most ketten?” kérdeztük egymástól. Életünk derekán voltunk, tele energiával. Aztán kitaláltuk, nehéz sorsú gyermekeknek fogunk segíteni. Úgy véltük, talán mi is meg tudjuk adni nekik azt a figyelmet, gondoskodást, amit egyébként minden pici megérdemelne – meséli Zilahi Antalné Ibolya.

Az elmúlt évek alatt már hat gyermek röppent ki otthonukból.

– Amikor valaki „elhagy” bennünket, egy kicsit mindig megszakad a szívem. Olyan ez, mint a gyász. Bár tudom, hogy ez így a természetes, hiszen ezek a gyermekek nem a sajátjaink, mégis fáj... Ennek ellenére folytatom ezt addig, amíg erőm és egészségem engedi, mert hiszem, hogy ennél szebb hivatás nem létezik! -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!