Bulvár

2014.10.29. 15:41

A színészlegendával is párbajozott a szolnoki férfi

A napokban ért véget a varsói Lengyel Hadimúzeumban az első Lengyel-Magyar Kard Napja című több hónapos kiállítással kísért rendezvénysorozat.

Sz.I.

A  magyar katonai szablyavívást a közös bemutatókon, programokon kívül egy  kiállítás is képviselte a lengyel fővárosban, amely két hazai gyűjtemény  anyagát mutatta be a kinti érdeklődőknek. Az ott látható fegyverek, érmek  részben Máday Norbertnek, a hazai katonai szablyavívást újjáélesztő neves  gyűjtőnek és  megyeszékhelyünk szablyavívó iskoláját vezető Békési Istvánnak a gyűjtéséből származtak.

– Nagy kitüntetés volt nekünk a meghívás, ami több oknak is  köszönhető – tájékoztatta lapunkat a rendezvény hátteréről Békési István. – A lengyelekkel sok ágon összefonódó történelmi múltunk is közrejátszott abban, hogy az ottani vívók is a magyar katonai  szablyavíváson alapuló fegyverkezelést sajátították el annak idején.

Közben az is kiderült, hogy a Máday Norbertnek és Békési Istvánnak szóló meghívásnak nem csak történelmi okai vannak. A Máday által alapított, Szolnokon Békési által elterjesztett vívóiskolát vették át a lengyelek is.

– A rendezvény ottani megbecsülését mutatja, hogy a megnyitón Engelmayer Ákos korábbi magyar nagykövet is jelen volt, Máday Norbert mellett a lengyel  Hadimúzeum vezetője és Melke Tamás alezredes, varsói katonai attasé mondott  beszédet. Kellemes meglepetésre személyesen találkozhattunk Daniel Olbrychski neves színművésszel is, aki időskorára is megőrizte vívótudását. Nagy élmény volt számunkra, hogy többen, köztük én is összemérhettük kardunkat a közel  hetvenévesen is kemény ellenfélnek számító színművésszel, a lengyel történelmi film emblematikus alakjával – zárta beszámolóját Békési István, aki azt is elmondta, hogy a tervek szerint a Lengyel-Magyar Kard Napját a jövőben is rendszeresen megrendezik majd.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!