Bulvár

2015.05.02. 17:12

A semmitől indult, hihetetlen sikereket ért el az üzletember

Saját erejéből vált Túrkeve egyik legnagyobb gazdálkodójává Lénárt István. Nemrégiben az év gazdájává választották a megyében.

Szilvási Zsuzsa

Takaros, folyamatosan fejlődő gazdaság terül el Túrkeve határában. Többek között újonnan épült tárolók, mázsaház, még befejezésre váró marhaistálló jelzik, hogy tulajdonosuk szeretne mind korszerűbb körülményeket teremteni tevékenységéhez. 

Lénárt István a maga erejéből indította el a gazdaságot, még 1996-ban. Kizárólag növénytermesztéssel kezdte 180 bérelt hektáron, mára ez a terület 500 hektárosra bővült.

– Annak idején úgy vágtam bele a gazdálkodásba, hogy egyetlen gépem sem volt, minden munkát bérben kellett elvégeztetnem – emlékszik vissza a kezdetekre. – Mostanra ez alapjaiban megváltozott a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően.

A patyolattiszta, korszerű istállókban sertések és húsmarhák csócsálják a takarmányt, a tárolókat csurig töltötték gabonával.
– Igyekszem több lábon állni, ahogyan azt a régi öregek is csinálták – magyarázza Lénárt István. – Így ha valamelyik növény „elszáll” is, a többiek, és az állattartás pótolhatják a kiesést. És fordítva is... Néhány éve húsmarhatartásba fogtam, van százhúsz magyar tarka üszőm – szaporulattal mintegy 250 egyed –,  melyeknek jórészt magam termesztem a takarmányt. Emellett ötven anyakocát is tartok, ami a szaporulattal együtt öt-hatszáz sertést jelent évente. A területemből háromszáz hektárnyi a szántó, 200 hektár pedig gyep. Jórészt hagyományos gabonaféléket termesztek, búzát, árpát, kukoricát, napraforgót. És persze mint mindenki, aki mezőgazdasággal foglalkozik, folyamatosan figyelem az időjárást, hiszen nálunk minden ettől függ. Most például az esőt várjuk egyre jobban. Az ősz még csapadékosan indult, kora tavasszal a belvíz is okozott némi gondot, mostanra azonban úgy tűnik, inkább kevés lesz az eső. Porzik a föld, lassan már szomjaznak a növények. Remélem, májusban elegendő lesz a csapadék, erre mindenképpen szükség lenne ahhoz, hogy a várakozásoknak megfelelő legyen a termés.

Igazi mintagazdaságnak számít tehát a Lénárt István által irányított gazdaság. Talán ennek köszönhető, hogy nemrégiben Fazekas Sándor minisztertől vehette át az Év gazdája Jász-Nagykun-Szolnok megyében díjat.

– Nem tagadom, nagy meglepetést jelentett ez a kitüntetés, egyben azonban egyfajta visszajelzés is. Jelzés arról, hogy talán valóban jól csinálom, amit hivatásul választottam.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!