Bulvár

2017.07.10. 13:30

A felkészítőtábor alatt tette le az érettségi vizsgát

Szlávik Réka

Fotó: Mészáros János

Tíz perccel a verseny kezdete előtt Réka még a sminkre várt, ő mégsem esett kétségbe, pedig más lányokon negyven percig dolgoztak a sminkesek. Szerencsére nem aggódós típus, és mivel ő vonult be először a színpadra, úgysem kezdték volna el addig, amíg ő nem készül el. De ne szaladjunk ennyire előre, hisz a verseny előtti időszak is tartogatott némi izgalmat…

A jelentkezőknek több rostán is át kellett jutniuk, hogy bejussanak a döntőbe, ám Réka sikeresen vette az akadályokat, így bekerült a tizenegy finalista közé. Idén először két kategóriában – MissModel és MissFit – hirdettek győzteseket.

– Én a MissFit kategóriában indultam, melybe olyan lányok jelentkezését várták, akik nem feltétlen modell alkatúak, tehát magasak és vékonyak, hanem akik sportolnak, és ez látszik is a testükön. Tehát formásnak, feszesnek kellett lenni, de nem túl izmosnak, mert ez nem fitneszverseny volt – magyarázta Réka.

Szlávik Réka
Fotós: Mészáros János

A döntőt megelőzte egy felkészítő tábor Tatabányán, mely keddtől péntekig tartott, és mindkét kategória döntősei ott voltak, összesen huszonegyen.

– Alá kellett írni egy szerződést, hogy csak akkor vehetünk részt a versenyen, hogyha a felkészítő táborban is ott tudunk lenni, nekem viszont csütörtök reggel emelt szintű magyar szóbeli érettségire kellett mennem Budapestre. Így elég mozgalmasra sikerült a tábor – mesélte mosolyogva a fiatal lány.

– A táborban a napok nagyrészt sminkeléssel, fotózással és edzésekkel teltek, én pedig szerda este visszamentem Budapestre, másnap reggel elmentem szóbelizni, majd visszaautóztam Tatabányára. Így végül sikerült megoldani a problémát, és még a szóbelim is jól sikerült, így két legyet ütöttem egy csapásra – tette hozzá nevetve.

Maga a verseny is fárasztó volt, mert este kilenckor kezdődött, de a döntősöknek már reggel kilencre ott kellett lenniük, hogy fel tudjanak készülni.

– Estére már mindenki hullafáradtnak érezte magát, ráadásul napközben csak egyszer tudtunk enni, így estére már kopogott a szemem az éhségtől – idézte fel Réka, majd hozzátette, hogy az, aki benne van a sport és a szépségversenyek világában, tudja, hogy mindenkinek reggel a legszebb az arca, akkor a legtónusosabb, ezért nem egyszerű, ha a döntő estére esik.

A versenyen összesen tizenkét zsűritag pontozta a lányokat, figyelembe véve a sportosságot, nőiességet, szépséget, külsőt és a kisugárzást.

– Figyelték, hogy mosolygunk-e, milyen a tartásunk, tudunk-e menni a magassarkú cipőben. Ezek önmagukban nem nagy dolgok, de összességében nem volt egyszerű, mert emellett még az ütemet is tartani kellett és a koreográfiát is tudni kellett – sorolta a fiatal lány, hogy mennyi mindenre kell odafigyelni egy ilyen versenyen.

– Amikor az eredményhirdetésen meghallottam a nevemet, annyira meglepődtem, hogy el se indultam a színpad közepe felé, csak álltam a helyemen, de nagyon örültem neki… – árult el egy apró kulisszatitkot Réka, aki reméli, hogy felveszik az egyetemre, ahová jelentkezett. A nemzetközi tanulmányok szak a vágya, ilyen szakmát szeretne szerezni. Emellett azonban a sportot sem hagyná abba, mert – mint mondja – ez egy olyan hobbi, amit nem azért űz, mert muszáj, hanem, mert élvezi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!