Bűnmegelőzés

2014.05.06. 16:05

Többször is segítették már a felderítést a kamerák

Rendkívül korszerű térfigyelő rendszert építettek ki nemrégiben Mezőtúron. A közel harmincmillió forintos költséggel kialakított, huszonnégy kamerából álló rendszer eltér a hagyományos, egyéb településeken már megismertektől.

Sz.Zs.

Fotó:

A legkorszerűbbek közé tartozik, hiszen rendelkezik rendszámfelismerő, valamint éjjellátó kamerákkal és készülékekkel. A városházára bekötött rendszer elsődleges használója nyilvánvalóan a rendőrség lehet, amely ennek segítségével sokkal hatékonyabban felügyelheti Mezőtúr biztonságát.

Amint a városban élőktől megtudtuk, a néhány hete működő rendszer máris segítette felderítést. Amint egy fiatal hölgy elmondta, egyik éjszaka feltörték a házuk előtt parkoló autójukat, ám a felvételeknek köszönhetően sikerült gyorsan felgöngyölíteni az ügyet. Mint kiderült, egész sorozatnyi gépkocsi-feltörés elkövetőjét fogták el.
Az esetről természetesen információt kértünk a megyei rendőr-főkapitányságtól is.

– Az említett mezőtúri ügyben folytatott eljárás folyamatban van, így annak részleteiről, illetve, hogy hogyan jutottak a rendőrök az elkövető nyomára, egyelőre nem áll módunkban felvilágosítást nyújtani – tájékoztatott Szabó Zita alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

– Általánosságban azonban elmondható, hogy a térfigyelő és egyéb kamerarendszerek felvételei nagy mértékben segíthetik a rendőrség munkáját az elkövetők azonosításában, felkutatásában, az észlelt jogsértések azonnali megszüntetésében, eljárások megindításában.

[caption id="" align="alignleft" width="360"] A korszerű térfigyelő rendszert a városházára kötötték be
Fotó: Mészáros János
[/caption]

Épp ezért a térfigyelő kamerarendszerek megelőző szerepe és visszatartó ereje nem elhanyagolható. Az elmúlt években ilyen felvételek, illetve észlelések a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság és helyi szervei illetékességi területén több ügyben is segítették az elkövetők azonosítását és gyors elfogását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!