Hallgassa élőben!

Grezsa István

nemzeti közösség / 2 éve
Eljött az ideje, hogy merjünk újra magyarok lenni, hogy megérje magyarnak lenni – mondta Grezsa István, a Kárpátalja fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztos.
Galériával Varga Csaba
Felemás kezdés a 3x3-as kosártornán
elképesztő / 1 órája
Sokkoló látvány: katicabogár mászkált egy férfi vastagbelében
Vastagbéltükrözés során fedezték fel az apró potyautast az emésztőszervrendszerben.
Gyász
"Az Édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, mindazokkal, akik ismerték, szerették, tisztelték, hogy drága jó édesanyánk ÖZV. BORSOS JÓZSEFNÉ született: Simon Erzsébet, Szolnok (a szolnoki ÁFÉSZ volt alapító tagja) türelemmel viselt, hosszú betegség után, 86 éves korában, 2021. július 29-én dobogó szíve örökre megpihent. Felejthetetlen halottunk lelki üdvéért szent misén, 2021. augusztus 6-án, pénteken 13.30 órakor imádkozunk a szolnoki Szentlélek Templomban és 14.30 órakor helyezzük örök nyugalomra a Kőrösi úti római katolikus temetőben. Soha el nem múló fájdalommal szerető leányai
EMLÉKEZÉS FURCSA JÓZSEF SÁNDOR halálának 1. évfordulóján. "Elvitted a fényt a derűt a meleget, csak egy fénysugarat hagytál az emlékedet." Gyermekei: Panni, Luca, Robin, Kevin
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MÁTYUS FERENCNÉ (Született: Dér Mária) tiszaföldvári lakos 2021. július 24-én, életének 59. évében elhunyt. Szeretett halottunk hamvasztás utáni búcsúztatása, temetése 2021. augusztus 6-án 15.00 órakor lesz a tiszaföldvári temetőben. Drága emléke szívünkben él. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RIGÓ ANTALNÉ (született: Fekete Jolán Irma) életének 93. évében 2021. július 22-én elhunyt. Temetése 2021. augusztus 4-én 10.00 órakor lesz a szolnoki római katolikus temetőben. A gyászoló család
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KENYERES IMRE életének 78. évében örök nyugalomra tért. Drága szerettünktől 2021. augusztus 4-én 10.00 órakor veszünk végső búcsút a szajoli temetőben. Emléke szívünkben örökké él. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága Édesanyám, Nagymamám HEGEDŰS MIKLÓSNÉ végleg megpihent. Drága halottunkat 2021. augusztus 6-án 10.00 órakor kísérjük utolsó útjára a szolnoki római katolikus temetőben. Akaratának megfelelően egy szál virággal búcsúztassuk. Emlékét szívünkben őrizzük. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FEHÉR ILDIKÓ (volt szolnoki Abonyi úti lakos) 62 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. augusztus 5-én 11.30 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temetőben. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS DR. KARMAZIN GYÖRGY halálának 4. évfordulóján. ,,Megpihent a dolgos jó apai szív, áldás és hála övezi őt. Szerető férj voltál, drága édesapa, bánatos családodnak most az őrangyala." Szerető feleséged és gyermekeid
Ezúton tudatjuk a kedves ismerőseinkkel, hogy a közelmúltban elhunyt szeretett férjem, édesapánk BLASKOVITS KÁROLY végső búcsúztatása 2021. augusztus 5-én 10.00 órakor lesz a szolnoki római katolikus temető ravatalozójában. A gyászoló család
Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik KELEMEN BÉLÁNÉ temetésén megjelentek, gyászunkban, mélységes fájdalmunkban őszinte részvéttel osztoztak. Köszönet a vigasztaló szavakért, a szeretet virágaiért. A gyászoló család
"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek." (Juhász Gyula) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy CSEH GYÖRGYNÉ (született: Horváth Irén) 2021. július 17-én, életének 77. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. augusztus 2-án 10.00 órakor a katolikus egyház szertartása szerint lesz a tószegi temetőben
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk KÁTAI EMILNÉ (tiszasülyi lakos) búcsúztatásán megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS TÁRKÁNY IMRE halálának 2. évfordulója alkalmából "Addig vagy boldog, míg van aki szeret, aki a bajban is fogta a kezed, s hogy milyen fontos is volt neked, csak akkor érzed, ha nincs már veled." Gyászoló feleséged és szerető családod
EMLÉKEZÉS SZARKA LÁSZLÓ és SZARKA LÁSZLÓNÉ halálának 9. évfordulójára. "Úgy mentetek el, mint a madár, elbúcsúzni már nem tudtatok. Tiétek a csönd, a nyugalom, miénk a könny, a fájdalom." Soha el nem múló fájdalommal emlékezik szerető családotok és unokátok Norbika
Soha el nem múló szeretettel emlékezünk KISS TAMÁS rendőr hadnagyra, a Magyar Köztársaság hősi halottjára, halálának 20. évfordulóján. „Örök az arcod, nem száll el szavad, minden mosolyod a szívünkben marad.” Szerető családod
Köszönet azoknak, akik BUDAI ISTVÁN (ny. honvéd ezredes) búcsúztatásán részt vettek, gyászunkban osztoztak. Külön köszönet a Szolnoki Hadkiegészítő Parancsnokság Érdekvédelmi Osztály dolgozóinak munkájáért. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS Szeretettel emlékezünk férjemre, édesapámra SERES ANDRÁSRA a TVM volt dolgozójára, aki 4 éve, 2017. július 23-án távozott el életének 81. évében. „Míg köztünk voltál nagyon szerettünk, hiányzol nekünk, soha nem feledünk.” Feleséged: Zsuzsika, lányod, vejed, unokáid és családjaik
KÖSZÖNJÜK MINDENKINEK, aki az elmúlt, nehéz időszakban szeretettel gondolt SATYÁRA fájdalmunkat bármilyen formában enyhíteni igyekezett! NYUGODJON BÉKÉBEN! A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BORZI ISTVÁN paplankészítő mester 2021. július 10-én, 66 éves korában elhunyt. Drága halottunktól 2021. július 27-én 11.30 órakor veszünk végső búcsút a szolnoki római katolikus temető ravatalozójában. Gyászoló család
EMLÉKEZÉS MÁRKUS ISTVÁN 12. évfordulóján. ,,Te sohasem leszel halott, szÍvünkben örökké élni fogsz. " Fiad István, édesanyád, nagymamád
Fazekas István / Szolnok / 1 órája
Izgalmas krimin át ismerteti meg hazáját az Amerikában élő magyar író
Molnár-Révész Erika
leszerelte az első kereket / 2 órája
Lezárt kerékpárt lopott el egy férfi Szajolban
Szoljon.hu
közeledik / 2 órája
Itt a negyedik hullám kezdődátuma: Rusvai Miklós lerántotta a leplet
vádirat / 3 órája
Megszállottan lopott egy férfi Berényben, fegyházbüntetés várhat rá
Mészáros Géza
Inspiráló játékok / 3 órája
Barbie babát mintáztak a brit vakcina fejlesztőjéről
Csúcsra pörgött / 3 órája
A Xiaomi első helyezett lett az európai telefonpiacon