vízipóló

Faragó, Kásás, Gyarmati / 1 hete
Ch. Gáll András
Őrülten izgalmas volt, méltó a tét nagyságához. Bár Faragó Tamás viszonylag meggyőző – hárompontos – fölénnyel nyerte meg a Magyar Nemzet, a Nemzeti Sport és az Origo szerkesztősége által kiírt és a kiadónk által felkarolt A pólósok pólósa-szavazást, a második helyen Kásás Tamás egyetlen szavazattal előzte meg Gyarmati Dezsőt. Három korszak három gigásza, sohasem játszhattak egymással, egymás ellen, de bármelyikük is győzött volna, nem mondhatnánk, hogy melléfogott a zsűri.
Heten a legjobb tízből / 1 hete
Lakner Gábor/Nemzeti Sport
Megfellebbezhetetlen szaktekintélyeket kértünk fel, hogy nevezzék meg minden idők tíz legjobb magyar vízilabdázóját a Nemzeti Sport, a Magyar Nemzet és az Origo közös játékán. A tizenegy tagú zsűri döntött, íme az „A pólósok pólósa”-szavazás 4–10. helyezettje, azaz heten a legjobbak közül.
Szinte lehetetlen volt / 2 hete
Ch. Gáll András
Hiteles szakmai grémiumot nem volt nehéz találni „A pólósok pólósa” szavazás lebonyolítására, mert a magyar vízilabdasport hemzseg a szaktekintélyektől. Nem titkoljuk, többen szabadkozva hárították el a felkérést a feladat lehetetlenségére hivatkozva, óhajukat elfogadtuk. Az alábbiakban bemutatjuk a voksoló panel tagjait.
A hegylakó és Faragó / 2 hete
Török László
Több okból is sporttörténelmi jelentőségű vízilabdatornának adott otthont 1973 szeptemberében a belgrádi Tasmajdan uszoda. Ez volt a sportág első világbajnoksága, amelyet ráadásul veretlenül nyert meg válogatottunk. Ezzel megkezdődött a magyar vízilabda harmadik aranykora. – A pólósok pólósa-szavazás, 3. rész.
Puskás keze is benne volt / 2 hete
Malonyai Péter
1950–1964. Másfél évtized, három-három olimpiai (1952, 1956, 1964) és Európa-bajnoki (1954, 1958, 1962) cím, és akkor még nem beszéltünk a főiskolás világbajnokságokról és a kor csúcstornájáról, a Trofeo Italiáról. Pólóaranykor ez a javából. Nekünk, magyaroknak már a második. A pólósok pólósa-szavazás, 2. rész.
Jamesz kontra Hitler / 2 hete
Ballai Attila
Amikor férfi vízilabda-válogatottunk az ötödik helyre süllyedt az 1988-as olimpián, a hazai pólós társadalom feljajdult: 1924 óta először nem nyertünk érmet, itt a vég! A párhuzam azonban sántított, hiszen 1924 éppenséggel a kezdetet jelentette Ekkortól épült fel a világ vízilabdázásának fővárosa, Budapest. Az 1926 és 1938 közötti első hőskort, az összes későbbi diadal alapját két olimpiai arany és egy ezüst, öt Európa-bajnoki cím és klasszisok, bálványok sora ragyogta be.
A legjobbat keresik / 2 hete
Ch. Gáll András
Nem túlzás, hogy a Magyar Nemzet, a Nemzeti Sport és az Origo közös játékának „A pólósok pólósa” címet adtuk. Illetve több ez játéknál, hiszen megfellebbezhetetlen szaktekintélyeket, olimpiai bajnokokat, szövetségi kapitányokat, mesteredzőket kértünk fel arra, hogy válasszák meg minden idők tíz legjobb magyar vízilabdázóját. A következő napokban történeti sorozatban idézzük fel emblematikus sikersportágunk aranykorszakait és bálványait, azaz a jelölteket, a jövő héten pedig ismertetjük az eredményeket.
tanulás és szórakozás
Tíz-húsz vándortábor szabadult fel
őrizni a történelmet / 10 perce
Balog Zoltán: a nemzeti összetartozásért szóljanak a harangok csütörtökön!
Nem csak a vírus után kell és lehet újrakezdeni- mondta a társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
Gyász
„Szerettem volna még élni köztetek, De a sors másképp rendelkezett. Küzdöttem, de már nem lehet, Szeretteim, Isten veletek." Mély fájdalommal tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy BALOGH IMRE (anyja neve: Duli Róza) 74 éves korában örökre megpihent. Temetése 2020. június 2-én 13.00 órakor kerül sor a rákóczifalvai temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Drága Édesanyánk, Nagymamánk, Dédnagymamánk TÓVIZI GÁSPÁRNÉ (született: Palla Ilona) 2020. május 23-án, életének 84. évében örökre megpihent. Végső búcsút 2020. június 5-én 10.00 órakor veszünk tőle a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető nagyravatalozójában. Emlékét örökre megőrizzük. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS BAJÁRI ISTVÁN halálának 7. évfurdulója alkalmából. ,,Ha rám gondoltok soha ne sírjatok. Hiszen a szívetekben, jó helyen vagyok." Szerető családod
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KOROZS ISTVÁN (nyudíjas rendőr alezredes) élétének 86. évében, 2020. május 21-én elhunyt. Búcsúztatása 2020. június 5-én 11.30 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temetőben. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk RIGÓ SÁNDOR (nyugalmazott rendőr alezredes) búcsúztatásán részt vettek és utolsó útjára elkísérték. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS SIPOS GYULA halálának 3. évfordulóján. "Csak az idő múlik Feledni nem lehet, Szívünk örökké őrzi emlékedet." Szerető családod
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk PARÁDI MÁTYÁS temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, gyászunkban osztoztak. Külön köszönetet mondunk orvosainak, a nővéreknek, akik ápolásában lelkiismeretes munkájukkal a segítségünkre voltak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatom, hogy bátyám CSABAI LAJOS (anyja neve: Szabó Mária ) 2020. május 22-én életének 53. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. június 2-én 10.00 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett Feleségem és Édes Anyukám VIGH MIHÁLYNÉ (született: Murányi Szeréna Mária) 2020. május 23-án, életének 72. évében végleg elaludt. Utolsó útjára a tiszajenői köztemetőben kisérhetik el mindazok, akik szerették és ismerték 2020. május 29-én 14.00 órakor. ,,Zokog most lelkem, kihunyt fényvilága, nem csillog együttlétünk fényvirága. Eltört bodogságunk álomvilága, meghaltál! - ez az élet valósága. Koronáján gyémánt lettél a Napnak, bíborfénye gyönyörű alkonyatnak. Ezüst pora lettél csillogó Holdnak, vándora vagy ragyogó csillagoknak!"
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik ÖZV. MÁTYUS JÁNOSNÉ (született: Simon Erzsébet) búcsúztatásán részt vettek és mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS URBÁN JÓZSEF halálának 8. évfordulójára. ,,Ott pihensz ahol már nem fáj semmi, S nyugalmadat nem zavarja senki. Életed elszállt, mint a virágillat, de emléked ragyog, mint a fényes csillag." Szerető családod
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VONA GERGELYNÉ (született: Tarjányi Margit) 100 éves korában, 2020. május 8-án örökre megpihent. Temetése családi körben megtörtént. Gyászolják: fiai, unokái, dédunokái
Fájdalommal tudatjuk, hogy RIGÓ SÁNDOR (nyugalmazott rendőr alezredes) 2020. május 8-án, életének 78. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. május 27-én 10.00 órakor a szolnoki Kőrösi úti temető ravatalozójában lesz. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk KARANCSI PIROSKA (Pintyő) halálának 18. évfordulóján. ,,Tizennyolc éve már, hogy elöntötte szívünket a bánat, nincs semmi a világon, ami ennél jobban fájhat. Veled együtt volt teljes az életünk, hogy elmentél, elvitted örömünk. Múlnak az évek, te nem vagy már velünk, de tovább élsz szívünkben, soha nem feledünk.'' Szeretteid
" Uram nem azt kérdem miért vetted el, hanem megköszönöm neked hogy velünk lehetett. " Mély fájdalommal tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy PARÁDI MÁTYÁS életének 82. évében 2020. május 22-én elhunyt. Temetése 2020. május 27-én 14.30 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temetőben. Emléke szívünkben örökké él. A gyászoló család.
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik BODOR ISTVÁN búcsúztatásán megjelentek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy ÖZV. MÁTYUS JÁNOSNÉ (született: Simon Erzsébet) életének 95. évében csendesen megpihent. Búcsúztatása 2020. május 26-án 13.00 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi út) temető ravatalozójában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, anyósom, nagymamánk OLÁH LÁSZLÓNÉ (született: Mátyás Erzsébet) életének 78. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. május 28-án 11.30 órakor lesz a szolnoki Kőrösi úti temetőben. A gyászoló család
"Szerettem volna még élni köztetek. De a sors máshogy rendelkezett. Küzdöttem, de már nem lehet. Szeretteim Isten veletek!" Mély fájdalommal tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. GRÚBER KÁROLY életének 63. évében elhunyt. Temetése 2020. május 22-én, pénteken 14.30 órakor lesz a szolnoki római katolikus temetőben. Részvétüket kérjük egy szál virággal fejezzék ki. Emléke szívünkben örökké él. A gyászoló család
együtt izgulhatunk / 34 perce
Újra jön A Piramis Stohl Andrással (videó)
QLED 8K, Lifestyle TV / 34 perce
Hazánkba érkeztek a Samsung legújabb tévéi és hangrendszerei
megtalálhatják / 45 perce
Egy 16. századi ír klánfőnök maradványai után kutatnak Spanyolországban
aggodalom / 1 órája
Sokan tartanak a bankkártyás és az online fizetéstől
elcsenték / 1 órája
Majmok lopták el koronavírusos betegek vérmintáit Indiában
Forma-1 / 1 órája
Július 19-én rendezik a Magyar Nagydíjat