Szakmabelieknek és kezdőknek

2019.08.21. 15:34

A gépezők viadala – indul Magyarország legnagyobb IT versenye

A verseny 20+1 kategóriájának feladatai a legmodernebb technológiák – így például az önvezető autók szoftvereinek programozása vagy a blokklánc rendszerek védelme – köré épülnek és elsősorban a résztvevők naprakész, alkalmazható tudását mérik.

Forrás: Shutterstock

Az idei megmérettetésre azokat a még nem szakmabeli jelentkezőket is várják, akik szeretnék felmérni, hogy alkalmasak lennének-e a jövőben programozónak.

Tavaly már több mint 2600-an vettek részt az Országos IT Megmérettetésen, amelyet idén szeptember 25. és november 30. között rendeznek meg. A 7 héten és 7 fordulón át tartó versenysorozatra augusztus 21-től lehet nevezni összesen 20 + 1 kategóriában, amelynek feladatait vezető hazai és nemzetközi vállalatok szakemberei – köztük az IBM, a Robert Bosch vagy az IT Services – állították össze és hitelesítették.

A fordulónként körülbelül 10-15 percet igénybe vevő versenyre

minden jelentkezőt várnak, aki szeret játszani, és szeretné játékos feladatokon keresztül bővíteni a tudását,

vagy akinek fontos a szakmai fejlődés, és felmérné, mennyire naprakészek az ismeretei.

A győztesnek az újdonságokat is tudni kell

Az egyes kategóriák izgalmas történetekbe ágyazott feladatai nem elsősorban a résztvevők lexikális ismereteire kíváncsiak, a versenyzőknek a való életből vett, vagy izgalmas, fiktív történetekbe ágyazott feladatokat kell megoldaniuk.

Fordulóról fordulóra egyre nehezebb kihívás elé állítják a versenyzőket, aki pedig valamely kategória győztese szeretne lenni, annak a legújabb technológiákat és programnyelveket is ismernie kell. A verseny abszolút győztese nyeri el a legsokoldalúbb IT szakembere címet, akinek több területet is érintő, komplex tudásról kell tanúbizonyságot tennie.

„A tavalyi kutatásunkból kiderült, hogy a magyar IT szakemberek nem attól tartanak a legjobban, hogy a gépek hamarosan átveszik a munkájukat, hanem, hogy a szaktudásuk nagyon gyorsan elévül. Ezért is épül ez a verseny a legmodernebb technológiákra, hogy tudásukról tükröt tartson a versenyzőknek – mondta Pulay Gellért.

A versenyt szervező IThon.info portál alapítója hozzátette, a megmérettetésnek egyben az is célja, hogy vonzóvá tegyék az IT szakmát, és olyanokat is megnyerjenek a humánerőforrás-hiánnyal küzdő ágazatnak, akik még nem merték elhinni, hogy alkalmasak lennének erre a pályára.

Felmérhetik a képességeiket

Utóbbiaknak hozták létre idén A jövő programozója kategóriát, amely nem az IT ismereteket méri, hanem játékos logikai és egyéb feladatokat állít a még nem szakmabeli versenyzők elé, hogy felmérje, rendelkeznek-e azokkal a képességekkel, amelyekkel sokra vihetik ebben a szakmában.

A kategóriák győztesei értékes nyereményekkel gazdagodnak, a verseny abszolút győztese pedig elutazhat Kínába, a világ egyik legnagyobb technológiai vállalata, a Huawei Technologies sencseni központjába, hogy testközelből nézhesse meg a jelen és a jövő meghatározó ICT technológiáit.

A versenyre itt lehet jelentkezni.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!