Digitália

2023.05.12. 10:00

Halála utáni újraélesztést rendelt magának a PayPal-milliárdos

Az ókori egyiptomiak hittek a halottak feltámadásában, ezért a múmiákat piramisokban helyezték el. A PayPal alapítója, Peter Thiel megrendelte, halála után mélyhűtve konzerválják, hogy később felélesszék, amikor leendő betegsége már gyógyítható lesz.

MW

Forrás: Shutterstock

A Bloomberg Billionaires Index szerint 8,13 milliárd dolláros nettó vagyonnal rendelkező nettó Thiel a mélyhűtéses, úgynevezett kriogén technikák életmentő lehetőségeiről beszélt Bari Weiss podcastjában. (Krionika: a holttesteket jeges fürdőbe helyezik, gépek gondoskodnak a vérkeringésükről, gyógyszereket juttatnak a testükbe, amit mínusz 110 fokra hűtve tárolnak.) Akkor olvasztják fel, mikor a halált okozó betegsége már gyógyítható az orvostudomány számára.

– Igaz, hogy szerződést írt alá krionikus megőrzésre, hogy a jövőben újra életre kelhessen? – kérdezte Weiss.

– Igen, bár ezt inkább elvi döntésnek szánom – mondta Thiel.

– Szóval igaz?

– Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy működik, de meg akarom próbálni. – válaszolta Thiel.

Weiss ezután megkérdezte Thielt, hogy szeretteit is lefagyasztatja-e, de erre már kitérő választ kapott.

A most 55 éves Thiel jelentős vagyonát a PayPal társalapítójaként kezdte felépíteni. Ő volt a Facebook első külső befektetője, és egyik alapítója a Founders Fund kockázatitőke-társaságnak.

Már régen érdeklődik krionika és más öregedésgátló technológiák iránt. 2014-ben aláírta, hogy az Alcor biotechnológiai cég őrizze halála után.

Nem Thiel az egyetlen kiemelkedő személyiség a csúcstechnológia milliárdosai közül, aki sok pénzt költ élethosszabbító technológiákra. Az OpenAI mesterséges intelligencia fejlesztéssel foglalkozó cég – ez készítette a ChatGPT-t – vezérigazgatója, Sam Altman a közelmúltban 180 millió dollárt tolt be a Retro Biosciences cégbe, amelynek célja az emberi élettartam 10 évvel való meghosszabbítása – közölte az MIT Technology Review.

A Szilícium-völgy másik ismert alakja, a szoftverfejlesztő Bryan Johnson évente több millió dollárt költ egy „öregedésgátló protokollra”. A 45 éves Johnson azt állítja, hogy költséges erőfeszítései révén egy 18 éves testet kapott.

Egészségügyi rutinjának fontos eleme egy olyan eszköz használata, amely állítása szerint „20 000 felülést” tesz lehetővé mindössze 30 perc alatt. Ide kattintva elérhető Instagram-fiókjában Johnsont félmeztelenül mutogatja magát. Felcsatolja az eszközt – ami úgy tűnik, stimulálja a törzsizmokat –, és a legmagasabb fokozatra kapcsolja.

– Olyan érzés, mintha kihúzná – kiszakítaná! – az egész gyomromat – magyarázza az Instagram-videóban.

Ezután eltávolítja az eszközt, hogy felfedje hasizmait, s bemutassa extrém fitneszkúrájának az eredményét.

„Azt hiszem, a törzsem még soha nem volt ennyire erős, és ezért nagyon sportosnak érzem magam.”

A szoftverfejlesztő Johnson úgy vagyonosodott meg, hogy 800 millió dollárért eladta pénzügyi cégét, a Braintree Payment Solutions-t az eBay-nek. Ő most a „biohackelés” megvalósítását tartja a legfontosabb céljának.

Évente 2 millió dollárt költ a 30 orvosból és egészségügyi szakértőből álló csapat finanszírozására, hogy megfordítsa teste öregedési folyamatát.

Johnson azt állítja, hogy filozófiája, amely magában foglalja a napi 1977 kalóriát tartalmazó szigorú vegán étrendet, a kemény edzéstervet és a kötelező alvási rutint, egy 37 éves férfi szívét, egy 28 éves bőrét és egy 18 éves fiatal edzettségét adta neki.

Elmondása szerint végső célja, hogy minden szerve, az agyától és a májáig, a péniszétől a végbeléig ugyanolyan jól működjön, mint tinédzser korában.

A The Post beszámolója szerint Johnson roppant következetes: azonnal dobta Taryn Southernt, szép, fiatal menyasszonyát, amikor megtudta, hogy a nőt mellrák miatt kezelni kezdték.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!