Milyen igazuk van?

2019.02.19. 11:52

Eszük ágában sincs most összehajtható mobilt készíteni, közölte az LG

Technikailag természetesen képesek lennének rá, de egészen mással vannak elfoglalva.

Fotó: LG

Nem sokat teketóriázott az LG mobil és televíziós főnöke, Brian Kwon a The Korea Times tudósítása szerint egy szöuli sajtótájékoztatón.

Egy kérdésre válaszolva közölte, hogy

felülvizsgáltuk, és úgy döntöttünk, nem készítjük el.

Ez már csak azért is meglepő, mert az LG már régen képes hajlítható képernyőket előállítani, a hajlítható Open Frame OLED kijelzőket már be is mutatták.

Fotó: LG

Ugyanaz a cég, amelyik gyárt felgöngyölödő, papírvékony kijelzőket, most azt mondta az újságíróknak, hogy „túl korai” egy összecsukható telefon készítése.

Közben mindenki erre gyúr

Pedig a konkurencia, a Samsung, a Huawei, a Xiaomi és mások képében már melegít, és vélhetően hamarosan leleplezik hajlítható okostelefonjukat.

Technikailag teljes mértékben készen állunk, mondta Kwon, de most az a feladatunk, hogy visszanyerjük a piaci pozícióinkat. Így nézve túl korai, hogy az LG ezzel foglalkozzon, közölte.

Az LG évek óta szabadalmak egész sorát jelenti be az összehajtható készülékekre, de most, az MWC-n inkább az 5G-re koncentrálnak új zászlóshajóikkal, a V50 ThinQ-val, illetve várhatóan áprilisban az LG G8 ThinQ telefonokkal.

Biztos, hogy a vevők ezt akarják?

A hajtogatható képernyő mániája még az év kezdődött. Minden esztendőben előkerülnek hívószavak, amelyek uralják a terepet egy éven át: 2019 az okostelefonos piacon a mesterséges intelligencia és az összehajtható mobil jegyében indult.

Kérdés, hogy a hajtogatható telefon marketing-buborék, vagy rákattannak a vásárlók?

Sok szakértő úgy gondolja, hogy az összehajtható mobil csupán technikai zsákutca, nem több egy drága figyelemfelhívó reklámfogásnál. Annyi biztos, hogy egyelőre szörnyen drágának, s kissé bizonytalan működésűnek írják le.

Borítókép: LG

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!