Járvány

2021.05.11. 18:00

Így csapják be egy kis ígérgetéssel

Az egyik legjövedelmezőbb csalási kategória lett: csalók koronavírus témájú spam levelekkel és adathalász weboldalakkal fordították hasznukra a járványt.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

 

A Kaspersky Spam and Phishing in Q1 2021 című új jelentése szerint továbbra sem hagytak fel azzal, hogy hasznot húzzanak ebből a járványügyi kihívásból, ám ezúttal az oltási folyamatra összpontosítanak.

A szakemberek többféle adathalász weboldalra bukkantak, amelyeket a világ minden táján terjesztettek. A spam levelek mellett a címzetteket oltásra, felmérésben való részvételre vagy koronavírus-fertőzés diagnosztizálására invitálták.

Néhány egyesült királyságbéli felhasználó például olyan e-mailt kapott, amelyet látszólag az ország egészségügyi hatósága, az NHS küldött.

A címzettet oltásra hívták, de ehhez először egy linket követve meg kellett erősíteni oltakozási szándékát.

Egy adathalász e-mail, amelyet látszólag az Egyesült Királyság egészségügyi hatósága küldött

Az oltásra való időpontfoglaláshoz a felhasználónak egy űrlapon meg kellett adnia a személyes adatait a bankkártyájának adataival együtt. Ezzel persze szépen átadta a pénzügyi és személyes adatait a támadóknak.

A felhasználók személyes adataihoz való hozzáférés másik módszerét a hamis oltási felmérések képviselik.

A csalók koronavírus elleni oltásokat gyártó nagy gyógyszergyárak nevében küldtek e-maileket, amelyekben egy rövid felmérésben való részvételre kérték fel a címzetteket.

Hamis e-mailek, amelyeket látszólag a vakcinagyártók küldtek

Minden résztvevőnek ajándékot ígértek a felmérésben való részvételért. A kérdések megválaszolását követően az áldozatot átirányították egy oldalra, ahol az ajándékot lehetett kiválasztani.

Az ajándék megszerzéséhez a felhasználóknak ki kellett tölteniük egy igen részletes űrlapot, amelyen a személyes adataikat kell megadniuk.

Bizonyos esetekben a támadók egy jelképes összeget kértek a kiszállításért.

A Kaspersky szakemberei emellett olyan spam leveleket is találtak, amelyek kínai gyártók nevében kínáltak szolgáltatásokat. Az e-mailekben a vírusfertőzés diagnosztizálására és kezelésére szolgáló termékeket kínáltak, de a hangsúly az injekciós tűk eladásán volt.

A Kaspersky ajánlja a felhasználóknak:

  • Fogadják szkeptikusan a szokatlanul nagyvonalú ajánlatokat és promóciókat.
  • Ellenőrizzék, hogy az üzenetek megbízható forrásokból érkeznek-e.
  • Ne kövessék a gyanús e-mailekben, az azonnali üzenetküldő alkalmazásokban vagy a közösségi hálózatokban folytatott beszélgetésekben található linkeket.
  • Ellenőrizzék a felkeresett weboldalak hitelességét.
  • Telepítsenek fel naprakész adatbázissal rendelkező biztonsági megoldást, amelyik már a legújabb adathalász és spam forrásokat is ismeri.
  • Borítóképünk illusztráció

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!