Ország-világ

2020.08.26. 15:15

Ismét fogták az űrből érkező titokzatos jelet

A különleges szignál 161 naponta ismétlődik.

Forrás: Shutterstock

Az FRB 121102 névre keresztelt jel valójában egy gyors rádiókitörés (FRB) – írja a Futurism nyomán az Origo. Ezek kozmikus rádióhullámok rövid ideig tartó, nagyon erős löketei. A számítások arról árulkodnak, hogy keletkezésükhöz akkora energiára van szükség, mint amennyit a Nap 80 éves működése során termel.

Hogy pontosan mi küldi ezeket a jeleket, még nem ismert.

Az FRB 121102-t először 2014-ben figyelték meg, de csak két évvel később, 2016-ban derült ki, hogy szabályos minta alapján ismétlődik. A periodikusság alapján a kutatók meg tudták becsülni, mikor fog ismét felbukkanni a jel.

A gigantikus méterű FAST kínai űrteleszkópot is ráállítják a jel kutatására
Fotó: Liu Xu / Xinhua / AFP

A jóslatuk némi pontosítással ugyan (a szignál 157 nap helyett 161 naponta ismétlődik), de bejött, és idén július 9-én ismét detektálták az FRB 121102-t. Az eredményt most közölték az arXiv.org weboldalon.

Az új számítások szerint a titokzatos forrás október 14-ig lesz aktív, majd 64 napra elhallgat. Utána 2020. december 17. és 2021. március 24. között lehet majd ismét fogni a rádiójelet.

A csillagászok tovább tanulmányozzák az FRB 121102-t, többek között ráállítják az 500 méter tányérátmérőjű kínai FAST (Five hundred meter Aperture Spherical Telescope) távcsövet is.

Bortóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!