Remek lenne

2020.01.08. 06:00

Megoldódhat az okostelefonok legidegesítőbb hátránya

Sikerült kifejleszteni az akkumulátort, ami folyamatos, kitartó használat esetén is öt nap üzemidőt biztosít a felhasználónak.

Forrás: Shutterstock

Dühítő, ha a mobillal még egynapos intenzív használat sem érhető el, s mondjuk, egy túraútvonalat is úgy kényszerülünk megtervezni, hogy eleve figyelembe kell venni, valahol majd tölteni kell a sok fotózás, videózás után. Valamelyest segítenek ezen ugyan a gyorstöltők, a növekvő kapacitású akkumulátorok, de figyelemre méltó, hogy az egyik legnagyobb gyártó is úgy hirdeti pár napja debütált készülékét, hogy egy (1) napot kibír töltés nélkül.

Hamarosan talán elfelejthetjük ezeket a bosszúságokat a melbourne-i Monash Egyetem kutatóinak köszönhetően. Publikációjuk szerint a mostani lítiuminonos elemekkel szemben az általuk készített lítium-kén akkumulátorok képesek öt napon át életben tartani az okostelefont – akkor is, ha tulajdonosuk folyamatosan „gyötri” a készülékeket.

A kénes akkumulátor az elektromos autók gondjait is megoldaná,

a kocsik 621 mérföld (999,4 km) távolságot megtehetnek vele egyetlen töltéssel.

Eddigi tesztjeik alapján a kétszázszor újratöltött akkuk is 99 százalékon teljesítettek.

Kérdés, hogy az akku további tesztelések után mikor kerül tömeggyártási fázisba. Hogy a vonzó megoldás ne ragadjon a laboratórium falai között. Most úgy tűnik, a Monash csapatának fejlesztése a konkurens találmányokénál közelebb áll a kereskedelmi mennyiségben való gyártás lehetőségéhez.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!