Napi hatmillió törlés

2019.03.14. 17:46

Milliárdszámra radírozza a megtévesztő hirdetéseket a Google

Mai jelentésében a vállalatóriás ismertette a felhasználók, a tartalomszolgáltatók és a hirdetők védelmében hozott intézkedéseit, s azok eredményeit.

Fotó: Shutterstock

A megtévesztő és káros online hirdetések miatt 2018-ban a vállalatnak új kihívásokkal kellett szembenéznie. A visszaélések megakadályozására harmincegy új hirdetési irányelvet léptetett életbe, melyek többek között szabályozzák a kriptovaluták vagy a belépőjegyek másodlagos kézből való értékesítésének hirdetését.

A Google 2018-ban összesen 2,3 milliárd, azaz

naponta több mint 6 millió, a hatályos irányelveket megsértő hirdetést törölt,

többek között 58,8 millió adathalász és 207 ezer belépőjegyeket másodlagos kézből árusító hirdetést radírozott ki az internetről.

Tavaly nemcsak a félrevezető hirdetéseket vette célba a cég, hanem magát a forrást, vagyis a hirdetési fiókokat is. Továbbfejlesztett gépi tanulás technológiát alkalmazva ebből közel egymilliárdot törölt a vállalat, majdnem kétszer annyit, mint az azt megelőző évben.

Kézzel és géppel próbálnak rendet tenni

A Google 2018-ban az előző évinél háromszor több, összesen 330 osztályozót vezetett be, mely az egyes oldalak szintjén tudja kiszűrni az esetleges problémákat.

Így 734 ezer tartalom-előállítót és alkalmazásfejlesztőt zárt ki hirdetési rendszeréből, valamint közel 1,5 millió applikációból távolított el, illetve közel 28 millió oldalról törölt hirdetéseket a cég az irányelvek megszegése miatt a hagyományos kézi ellenőrzés és gépi tanulás kombinációját alkalmazó módszerének felhasználásával.

Politika, félretájékoztatás, gyűlöletkeltés

Továbbá a Google új szabályzatot bocsátott ki tavaly a politikai hirdetésekre vonatkozóan az Egyesült Államok félidős választásai kapcsán. Ennek keretében közel 143 ezer választási hirdetést ellenőrzött a vállalat, valamint egy új, a politikai hirdetések átláthatóságáról szóló jelentést tett közzé, amely a választási hirdetések megrendelőiről nyújt információt a felhasználónak.

Idén az európai parlamenti és az indiai választásokkal összefüggésben hasonló eszközöket vezet be a cég.

A Google továbbra is fellép a félretájékoztató és az alacsony minőségű oldalak ellen annak érdekében, hogy hirdetései csak színvonalas és törvényes tartalomszolgáltatók oldalain jelenjenek meg.

Tavaly mintegy 1,2 millió oldalról, 22 ezer applikációból és 15 ezer portálról távolított el hirdetéseket a félretájékoztatásra, gyűlöletkeltésre vagy alacsony minőségre vonatkozó szabályok megsértése miatt. A cég a “veszélyes vagy sérelmes” szabályzat megsértésére hivatkozva 74 ezer oldalról vett le hirdetéseket és összesen 190 ezret törölt.

Ez a szabályzat tiltja a gyűlöletbeszédet, valamint megvédeni hivatott a felhasználókat, a hirdetőket és a tartalomszolgáltatókat a gyűlöletkeltő tartalmaktól.

Tájékoztató oldalt indítanak a hirdetőknek

A Google idén tovább folytatja a félrevezető, káros hirdetések elleni küzdelmet, hiszen a kártékony szereplők folyamatosan új módszerekkel próbálják kijátszani a digitális hirdetési rendszert. Továbbra is legfontosabb feladatának tekinti a cég a felhasználók védelmét és egy olyan hirdetési rendszer működtetését, amelyben a törvényes hirdetők és tartalomszolgáltatók eredményesen működhetnek.

Áprilisban Irányelv Manager oldalt indít a cég, amely bemutatja a hirdetőknek a leggyakrabban elkövetett hibákat, és tanácsokat ad a szabályzatoknak megfelelő, helyes hirdetések előállításához.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!