Már álláshirdetést adtak fel

2020.06.19. 06:00

Tengereken épít űrkikötőket szerte a világon a SpaceX

Elon Musk cége az űrturizmus megindításnak küszöbén áll.

Forrás: SpaceX

Fotó: Zoltán István Bíró

Mint ez egy álláshirdetésből is kiderül, ott tartunk, hogy a SpaceX tengeri űrkikötő indító- és leszállási platformjainak építéséhez keres mérnököket. Ilyen, úszó űrkikötőből bocsátanák fel a Marsra, a Holdra és a Föld körüli utazásra a rakétákat.

A tengeri űrkikötő terve önmagában nem újdonság: a SpaceX terezői már régebben is beszéltek erről. Például látható azokon a Starship animációkon, amelyeket a Musk még 2017-ben mutatott be. Érdemes újra megnézni a sci-fiből lassan valósággá érő tervet:

A hónap elején tweetelte Musk, hogy a SpaceX három indítóhely építését fontolgatja csillaghajó-küldetésre.

SpaceX is building floating, superheavy-class spaceports for Mars, moon & hypersonic travel around Earth https://t.co/zLJjz43hKw

Musk elmondta, hogy az űrkikötők nem a tengerpartok közelében épülnek fel.

„Elég messze kell lenniük, hogy ne zavarjuk a lakott területeket. A felszállás és a leszállás így nem olyan kényelmes, hajóval jutunk el a néhány mérföldre lévő űrkikötőkhöz.”

Tervek szerint a későbbiekben a szintén Musk-cég által fejlesztett, stílusosabb Hyperloop utasszállító kapszulákkal jutnának el az űrturisták a hajókhoz.

Nem a Starship nem lenne az első rakéta, amely óceáni platformról indulna: a Sea Launch társaság háromtucat Zenyit hordozórakétát lőtt fel egy speciálisan épített hajóról, legutóbb 2014-ben.

– Így van – válaszolta Musk egy tweetelő megjegyzésére, aki a a Sea Launch esetét felidézte. – De a mi rakétánk nagyságrendekkel nagyobb és visszatér a Földre.

Ha minden jól megy, jövőre láthatjuk az első Starship-missziókat – valószínűleg a kereskedelmi kommunikációs műholdak elindítását – a SpaceX képviselői szerint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!