Hazai űrtudományi képzés

2021.09.22. 12:30

Űrcentrumot alapított az Eötvös Loránd Tudományegyetem

Asztrofizikai és űrtudományi centrumot alapított az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Természettudományi Kara (TTK), amely az asztrofizikai, csillagászati és űrtudományi kutatásokat hivatott összehangolni és koordinálni.

Forrás: Shutterstock

A felsőoktatási intézmény által június elsején megalapított űrcentrum igazgatója Frei Zsolt asztrofizikus, tanácsának tagjai a Fizikai Intézet, a Kémiai Intézet és a Földrajz- és Földtudományi Intézet delegált professzorai, létrehozásáról az ELTE TTK kari tanácsa februárban döntött. A centrumnak köszönhetően a tudományterületek képviselői hatékonyabban és eredményesebben tudják végezni az asztrofizikai, csillagászati és asztrokémiai kutatásokat, valamint az űreszközök fejlesztését és az űrből végzett asztrofizikai megfigyeléseket.

Az űrcentrum tagjai a kar különböző intézeteiben dolgozó főállású kutatók, továbbá az adminisztratív feladatokat is a részt vevő intézetek munkatársai látják el. Kutatásaik egyik legfontosabb támogatási forrása az asztro- és részecskefizikai kiválósági program.

Az ELTE Fizikai Intézetben működő anyagtudományi kiválósági program és az asztro- és részecskefizikai kiválósági program másik együttes sikerének nevezték a nagy nemzetközi kollaborációkban és a világ legjobb asztrofizikai és részecskefizikai programjaiban való magyar szereplést.

„A kiválósági programok által benne vagyunk a fizika tudományterületének nemzetközi vérkeringésében,

így mesterszakos diákjainknak és doktoranduszainknak olyan külföldi obszervatóriumokban is végezhetnek méréseket, amely eddig csak az amerikai és nyugat-európai elitegyetemek diákjainak adatott meg” – idézte a kommüniké Frei Zsolt professzort.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium is elkötelezetten támogatja a magyar fizikusképzést, különösen az űripar tekintetében, ezért az Innovációs és Technológiai Minisztériummal közösen kidolgoznak egy egyetemi űrtudományi kiegészítő képzést, amely 16 magyar egyetem közreműködésével valósul meg.

„Az űrtudomány számos tudományterülethez kapcsolódik, hiszen az emberiség mindennapi életét mélységeiben befolyásolják az űralkalmazások. Ezért fontos, hogy egy komplex egyetemi programot tudjunk elindítani, amely felöleli a természettudományoktól kezdve a társadalomtudományokat is. Az ELTE mint a képzés kiemelt partnere a természettudományos oktatásért lesz felelős” – mondta Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, aki azt is jelezte, hogy

a képzésre a tervek szerint 2022 tavaszán jelentkezhetnek az egyetemisták.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!