Ostrom alatt áll Európa

Törökország úgy döntött, sem tengeren, sem szárazföldön nem tartóztatja fel tovább az Európába igyekvő migránsokat, ezért február 28-án megnyitotta előttük a határait. Azóta Görögország és Bulgária ostrom alatt áll, tízezrek próbálnak illegálisan az Európai Unió területére jutni.

szponzorált tartalom
Akár tíz évig is velünk maradhatnak az eldobált csikkek
Kunszentmárton P. Pusztai Nóra
Lakossági kezdeményezésből indult az adományosztás
Tájékoztatás / 32 perce
Hétvégén tovább halad a munka a 4-es szolnoki elkerülő szakaszán
Továbbra is zajlik a burkolatjavítási munka a 4-es főút Szolnok elkerülő szakaszán a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában.
Gyász
EMLÉKEZÉS LEITMANN BRUNÓNÉ (született: Kapolcsi Mária) halálának 5. évfordulójára. "Hirtelen halálod megtörte szívünket, örökké őrízzük drága emlékedet. Kegyetlen volt a sors, hamar elvitt tőlünk, de a szíved emléke örökre itt marad köztünk." Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HUSZÁR IMRE és HUSZÁR IMRÉNÉ (született: Fodor Terézia) búcsúztatása 2020. november 20-án szűk családi körben megtörtént. "Még mindig nagyon fáj, s talán örökre így marad. Szívünkben tovább éltek az idő bárhogy is halad." A szerető család Szolnok
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. IGNÁCZ ILDIKÓ 2020. november 11-én örök nyugalomra tért. Végső útjára 2020. november 27-én, pénteken 14.30 órakor kísérjük a szolnoki Kőrösi úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek, és gyászunkban osztoznak. Szerető családja
EMLÉKEZÉS Soha el nem múló szeretettel és fájdalommal emlékezünk KOSARAS JÓZSEFNÉ (született: Kun Anna) halálának 20. évfordulóján. "Köszönjük, hogy éltél és bennünket szerettél, nem haltál meg, csak álmodni mentél. Szívünkben itt él emléked örökre, ha látni akarunk felnézünk az égre. A csillagok között utazol tovább, ott várj ránk, ha időnk lejár." Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DR. KÁDÁR ISTVÁN életének 89. évében örökre megpihent. Búcsúztatása 2020. november 27-én, pénteken 11.00 órakor lesz a mezőtúri katolikus temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FEKETE ERZSÉBET életének 83. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. november 26. 11.30 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető nagy ravatalozójában. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS "Köszönjük, hogy éltél és bennünket szerettél, Nem haltál meg, csak álmodni mentél. Szívünkben itt él emléked örökre, Ha látni akarunk, felnézünk az égre. A csillagok között utazol tovább, Ott várj ránk, ha időnk lejár." Soha el nem múló szeretettel és fájdalommal emlékezünk gyermekünk KOVÁCS ZSOLT halálának 2. évfordulóján. Szeretnénk köszönetet mondani a szolnoki barátoknak és mindazoknak akik sírjára azóta is koszorút, virágot helyeznek vagy egyéb módon megemlékeznek gyermekünkről. Szerető családja
Fájdalommal tudatjuk, hogy drága feleségem, édesanyánk CSONTOS SÁNDORNÉ (született: Berényi Mária) életének 79. évében örökre megpihent. Búcsúztatója 2020. november 27-én 10.00 órakor a szolnoki római katolikus temetőben lesz. Szerető családja
EMLÉKEZÉS "Elmúlt, mint száz pillanat, de mi tudjuk: múlhatatlan, mert szívek őrzik, nem szavak." DR. KATONA IVÁN érsebész főorvos halálának 6. évfordulóján. Szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KALOTAI ISTVÁNNÉ 82 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2020. december 8-án 13.00 órakor lesz a Kegyelet Sírkő Optimum Kft. búcsúztató termében Szolnok Kőrösi út 3.
Fájó szívvel tudatjuk, hogy ANDÓ JÁNOSNÉ (született: Makari Aranka) életének 87. évében elhunyt. Temetése 2020. november 25-én 14.30 órakor a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temetőben lesz. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy ÖZV. LENGYEL ISTVÁNNÉ (született: Balogh Katalin) életének 93. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. november 26-án 10.00 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik a gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
EMLÉKEZÜNK BÁRKÁNY JÁNOSNÉRA. Ma lennél 94 éves, ma van a névnapod. Nyugodj békében. Lányod és családja
EMLÉKEZÉS BODA ANDRÁS (1940-2017) halálának 3. évfordulójára. „Virágerdő sűrűjében, pihen egy szív csendesen, Rég nem dobbant családjáért, messze vitted Istenem. Álmainkban találkozunk, lelked vár ránk odafent, Hol uralkodik a Hit, Békesség és Szeretet. Telhetnek a hónapok, múlhatnak az évek, Mi örökké szeretünk és nem feledünk Téged.” Szerető feleséged, gyermekeid, menyed, vejeid, unokáid, dédunokáid
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TANCSIK MIHÁLY a Szolnok megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat alapító tagja 2020. november 10-én, 89 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2020. december 1-én, kedden 11.30 órakor a szolnoki római katolikus temető nagy ravatalozójában lesz. Emléke örökké szívünkben él. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy BALÁZS BÉLA (a volt Kőolajkutató Vállalat nyugdíjasa) életének 83. évében elhunyt. Búcsúztatását 2020. november 24-én 10.00 órakor a szolnoki Kőrösi úti temető ravatalozójában tartjuk. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PÁSZTRAI GYÖRGYNÉ (született: Berta Katalin) 2020. november 13-án, 86 éves korában örökre megpihent. Temetése a járványhelyzet miatt szűk családi körben történik. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS BALÁZS JÓZSEF halálának 3. évfordulójára. Drága fiamnak „Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. A te szíved már nem fáj, de miénk vérzik, mert a fájdalmat csak az élők érzik. Számunkra te sosem leszel halott, emléked örökké él, mint a csillagok.” Szerető édesanyja és a családja
gyász / 54 perce
Megható: így búcsúzik Orbán Viktor Balázs Fecótól
üzen a múlt / 54 perce
Négyezer éves város maradványait tárták fel Kínában
Vétség / 1 órája
Ittas vezetés: a szolnoki férfi négy dianás cukorra hivatkozott
Police.hu
aukció / 1 órája
Egy Banksy-képet 170 ezer euróért árvereztek el Hollandiában
Káresemények / 1 órája
Tűzesetekhez és balesetekhez is riasztották megyénk tűzoltóit
Katasztrófavédelem
fél órát vártak a mentőre / 1 órája
Egyre több a rejtély Maradona halála körül, a menedzsere pert indít a mentősök ellen