szép remények

2019.01.25. 13:03

Mikor is lesz az apokalipszis? Most? Vagy jövő héten?

Továbbra is éjfél előtt két perccel áll a végítélet képzeletbeli órája.

Tudósok egy nemzetközi csoportja szerint ugyanis továbbra is fennáll a veszélye annak, hogy az emberiség egy atomháború vagy a klímaváltozás révén kiirtja önmagát.

Az Atomtudósok Bulletinjének (BAS) éves csütörtöki konferenciáján jelentették be a tavalyival megegyező óraállást Washingtonban. Az óra azt hivatott szimbolizálni, mekkora az emberiség megsemmisülésének kockázata. A végítélethez ilyen közel a múlt évet megelőzően csak 1953-ban állt az emberiség – olvasható a Live Science tudományos ismeretterjesztő hírportálon.

Az, hogy az óra nem került közelebb az éjfélhez, „nem értékelhető a stabilitás jelének, hanem inkább nyomatékos figyelmeztetésnek

– mondta Rachel Bronson, az Atomtudósok Bulletinjének elnöke.

Ez az állapot olyan nyugtalanító, mint amilyen a hidegháború legveszélyesebb korszakában volt

– tette hozzá.

A szervezetet az első amerikai atomfegyvereket kifejlesztő tudósok hozták létre. Tudományos és biztonságpolitikai testülete a chicagói szervezet védnöki testületével, benne 15 Nobel-díjassal konzultálva állítja előre vagy hátra az órát. Amikor megalkották 1947-ben, az óra mutatója hét percre állt az éjféltől.

A BAS kutatói és szakértői évente kétszer gyűlnek egybe, hogy kiértékeljék az év világszintű eseményeit és döntsenek arról, milyen irányba mozduljanak a végítélet órájának mutatói.

2018-ban a nukleáris fegyverek és a globális felmelegedés okozta fenyegetés miatt mozdultak a mutatók közelebb a „világ megsemmisüléséhez”.

Az emberiségnek két szörnyű és párhuzamos egzisztenciális fenyegetéssel kell szembenéznie: ezek a nukleáris fegyverek és a klímaváltozás. Minél tovább maradnak ebben a meggondolatlan valóságban a világ vezetői és lakói, annál valószínűbb, hogy meg fogjuk tapasztalni az elképzelhetetlent

– fogalmazott Jerry Brown egykori kaliforniai kormányzó, a BAS ügyvezető elnöke.

A klímaváltozás drámai hatásairól és az üvegházhatású gázok csökkentésének sikertelenségéről szóló jelentések riasztó mértékben megszaporodtak 2018-ban a tudósok szerint.

Az Antarktisz és Grönland jege a korábban becsülthöz képest gyorsabb mértékben olvad. Az északi-sarkvidék melegedésével a talajban tárolt szén hatalmas mennyiségben kerülhet a légkörbe, tovább erősítve a felmelegedést. Az óceánok hőmérséklete az 1950-es években kezdődött rendszeres mérés óta nem tapasztalt magasságba került, ami heves viharokat okoz – olvasható a Live Science tudományos ismeretterjesztő hírportálon.

Borítókép: Illusztráció / Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!