sokkoló

2020.10.20. 06:38

Végignézték a vadaspark látogatói a halálos medvetámadást

Egyelőre nem tudni, hogy az állatok miért sebesítették meg a gondozójukat.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Jack Nevitt

Medvék sebeztek halálra egy dolgozót egy sanghaji vadasparkban a látogatók szeme láttára – számolt be róla a BBC hírportálja hétfőn. A baleset szombaton történt, a park „ragadozóterületén”.

Portálján a vadaspark közölte, hogy „rendkívül megrázta” őket a tragédia, valamint elnézést kértek a turistáktól a „kellemetlenség miatt”. A balesetet jelenleg is vizsgálják, a biztonságon javítanak, és a történtek után „igyekeznek a lehető legjobban helytállni”.

A ragadozóterületet lezárták, a jegyek árát visszatérítették, és jelenleg is „a biztonsági intézkedések szigorításán dolgoznak”.

A történtekről a kínai Weibo közösségi portálon jelent meg egy videó, ami gyorsan elterjedt a közösségi oldalon, többen kikeltek a vadasparkok ellen.

Sokan úgy érveltek, hogy a medvék csak vadállat módjára viselkedtek, és a baleseteket csak a parkok bezárásával lehetne megelőzni. Mások a sanghaji vadaspark biztonsági rendszerét szidták, vagy kifejezték együttérzésüket a szemtanúk felé, akiket minden bizonnyal „mélyen megrázott” a baleset látványa.

Ritkán fordul elő, hogy vadállatok marnak halálra állatkerti dolgozót Kínában. 2017-ben egy autós szafariparkban medve harapott egy látogatóba, aki nem törődött a park szabályaival, és lehúzta az autója ablakát.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!