váratlan szerencse

2020.11.06. 10:36

Szemeteszsákban talált értékes Star Wars-játékokat egy brit házaspár

A fiuk azonban nyomban felhívott egy árverési házat, amely le is csapott a több évtized alatt felhalmozott, még eredeti csomagolással is megtartott Star Wars-relikviákra

Forrás: Shutterstock

A szomszéd által hátrahagyott szemeteszsákokban talált értékes Star Wars-játékokat egy brit házaspár. A szerencsés csillagzat alatt született pár egy árverésen 400 ezer fontot (160 millió forintot) kapott a Csillagok háborúja-babákért és -űrhajókért.

A közép-angliai Stourbridge-ben élő házaspár nem tudta, hogy milyen kincs hullott az ölébe, amikor kibontotta a szomszéd által számukra a garázsban hagyott zsákokat. A fiuk azonban nyomban felhívott egy árverési házat, amely le is csapott a több évtized alatt felhalmozott, még eredeti csomagolással is megtartott Star Wars-relikviákra – írta meg a Times.

„A tárolás miatt sok tárgy kissé nyirkos volt, de ennek ellenére is ez volt a legjobb Star Wars-gyűjtemény, amelyet valaha láttam” – mondta el Chris Aston, az Aston's aukciósház vezetője. Hozzátette, hogy a világ minden tájáról voltak érdeklődők, úgyhogy biztos volt benne, hogy jó árat kapnak a gyűjteményért.

Különösen értékesnek bizonyult a galaktikus birodalom flottájának egy parancsnoki figurája, két ismert példány közül az egyik, eredeti csomagolásban, 32 500 fontért (13 millió forintért) kelt el.

A szintén saját csomagolásában eltett Jawa-figura – tíz létező ismert darabból az egyik – 27 280 fontot (11 millió forintot) ért egy vásárlónak.

A jedi visszatér című Star Wars-epizód nyolc figurából álló szettje a nyolcvanas években egyenként 1,59 fontba (640 forintba) került, most azonban 1400 fontért (558 ezer forintért) ment el.

A Star Wars-relikviák általában jó üzletnek bizonyulnak az árveréseken. 2015-ben egy Luke Skywalker-baba, amely 1978-ban gyerekjátékként került piacra, 25 ezer dollárért (7,6 millió forintért) kelt el a Sotheby's és az eBay által szervezett árverésen.

Aston szerint a brit pár joggal érezheti úgy, mintha a lottón nyertek volna.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!