szabadság

2021.06.30. 16:30

Hitéleti és kulturális programokat kínál a református egyház ifjúsági fesztiválja

A Csillagpont református ifjúsági találkozó színpadán fellép a Kowalsky meg a Vega, az Irie Maffia, az Aurevoir és Pintér Béla énekes is.

Forrás: csillag.reformatus.hu

Fotó: Kiss Sándor

Július 27. és 31. között Debrecenben tartják a Csillagpont református ifjúsági találkozót. A szervezők több mint száz hitéleti, lelkiségi, kulturális programmal várják a fiatalokat.

Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a rendezvény szerdai, budapesti beharangozóján úgy fogalmazott: a Csillagpont a református egyház „nyitott ajtaja a fiatalok felé”. Egy hely, ahol együtt lehet gondolkodni velük azokról az értékekről, arról az „életformáról, amely a mi életünket is megtartotta és gazdaggá tette”.

A püspök elmondta: a kétévente megrendezett, tematikus fesztivál idei témája a szabadság. Nem a külső, hanem a belső szabadságot, a megszabadítottság élményét szeretnék ünnepelni, abban akarnak „együtt megerősödni”.

A találkozóra több ezer 18 és 35 év közötti fiatalt várnak

- mondta Balog Zoltán, megjegyezve,

külön öröm, hogy a fiatalok harmada a határon túlról érkezik.

Prikryl Edina, a Csillagpont koordinátora ismertette: a fesztivált fiatalok szervezik fiataloknak, és teljesen alkoholmentes. A délelőtti főelőadások után kiscsoportos beszélgetések, imaséta, sportolási lehetőségek és játékok is várják a fiatalokat.

Az előadások, beszélgetések a szabadság mellett a párkapcsolat, a pályaválasztás témakörét is érintik majd

- mondta.

A Csillagpont színpadán fellép a Kowalsky meg a Vega, az Irie Maffia, az Aurevoir és Pintér Béla énekes.

A fesztiválra regisztrálni a rendezvény honlapján, a csillagpont.reformatus.hu oldalon lehet.

A Csillagpont református ifjúsági találkozót először 2003-ban a Fejér megyei Bodajkon rendezte meg a református egyház.

Borítókép: Imádkozó fiatalok az egyik korábbi Csillagpont találkozón

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!