Meteorzápor

2022.05.29. 13:00

Különleges égi látványosság várható május utolsó napján

Különleges hullócsillag-kitörésben gyönyörködhetünk május 31-én, ha a csillagászati előrejelzések beválnak – közölte kedden a Svábhegyi Csillagvizsgáló, amelynek tájékoztatása szerint magyar csillagászok Texasban követik a kitörés csúcsát, és a Facebookon is bejelentkeznek.

A közlemény szerint a 73P/Schwassmann-Wachmann nevű üstökös darabjaira hullott, és a széteső üstökösből kilökődött porfelhő érheti utol a Földet május 31-én. Ez esetben látványos és igen sűrű hullócsillag-kitörésben lehet majd gyönyörködni.

A különböző előrejelzések alapján a kitörés csúcsa magyar idő szerint május 31-én 06:55-kor, 7:04-kor vagy 7:17-kor következik be. Ez azt jelenti, hogy a kelő Nap fénye miatt Magyarországról a csúcsot nem lehet majd látni, de a felszálló ágat meg lehet figyelni. 

Hajnali 3 óra körül nyugat felé érdemes kémlelni az eget.

A kitörés maximumának megfigyelésére magyar csillagászati expedíció indul a Texas államban található, kiváló asztroklímájú McDonald Obszervatóriumba. Az expedíción részt vesz Kiss László, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója, Sárneczky Krisztián, az év első üstökösének felfedezője, valamint Igaz Antal, a Carl Zeiss Technika Kft. cégvezetője, a meteorkamerák felelőse.

A magyar csillagászok május 31-én 14:00 órakor jelentkeznek be a közösségi médiában, ahol a tervek szerint bemutatják a kitörés csúcsáról készült felvételeiket is. 

Az eseményt ITT lehet követni. 

A Svábhegyi Csillagvizsgáló honlapján részletes blogbejegyzésben is bemutatják a különleges hullócsillag-kitörést.

A közleményben felidézik, hogy 1995-ben a 73P/Schwassmann-Wachmann-üstökös fényessége hatszázszorosára nőtt, miközben 4 nagyobb darabra esett szét. A később 68 részre porladó üstökös maradványából létrejött a Tau Herculidák meteorraj, melynek egy porfelhője ütközik most a Földdel a számítások szerint.

Ahhoz, hogy a meteorkitörés megvalósulhasson, három kitételnek kell egyszerre teljesülnie. 

  • Egyrészt, hogy legyen elég por, ami leszakadt az üstökösről. A csillagászok megfigyelése szerint ebből nincs hiány.
  • Másrészt a szétesés során a porból elegendő mennyiségnek kell a megfelelő szögben szétrepülnie.
  • Emellett a pornak megfelelő sebességgel kell leválnia az üstökösről.

Mint írják, az adatok és a számítások alapján reális esély van rá, hogy mindhárom feltétel teljesül, és óránként 100-10 ezer hullócsillag is látható lesz. 

De az is előfordulhat, hogy a látványos meteorhullás elmarad, mert nem teljesül valamelyik kritérium.

Borítókép: Illusztrációfotó / AFP / JORGE GUERRERO

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában