Kínos

2022.06.28. 18:00

Hamisak lehetnek a képek, az összes festményt lefoglalták egy amerikai kiállításon

Egy teljes Basquiat-kiállítás képeit lefoglalták hamisítás gyanúja miatt az Egyesült Államokban.

Az Orlandói Művészeti Múzeumban kiállított 25 festmény összértéke a 100 millió dollárt is elérhetné, ha valódi Basquiat-művek lennének.

A Heroes and Monsters: Jean-Michel Basquiat címmel február óta futó kiállítás képeit pénteken foglalta le az amerikai szövetségi nyomozóiroda, az FBI. A tárlat június 30-án zárt volna.

Az eddig ismeretlen állítólagos Basquiat-képeket újrahasznosított csomagolóanyagra, kartonpapírra festették és egyiknek a hátoldalán olyan felirat szerepel, amely csak 1994-ben, hat évvel az alkotó halála után keletkezhetett - értesült a The New York Times.

A tulajdonosok - egy műkereskedő és egy nyugdíjas -, valamint a múzeum igazgatója azt állítja, hogy a képeket 1982-ben festette Basquiat, aki azokat 5000 dollárért eladta el az időközben elhunyt Thad Mumford forgatókönyvírónak. Szerintük Mumford egy bútorraktárban helyezte el a képeket, majd 30 évre elfeledkezett róluk.

Az FBI egy műkincscsempészettel foglalkozó szakértője azonban 2014-ban találkozott a televíziós forgatókönyvíróval, aki tagadta, hogy valaha is vásárolt volna Basquiat-művet vagy hogy lenne ilyen a raktárában.

A The New York Times szerint az FBI-nak bizonyítékai vannak arra, hogy hamis okmányokkal próbálták igazolni a festmények eredetét, hogy jó pénzért eladják őket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában