Biztonságban a szünidőben

2022.07.21. 12:32

A vízi balesetek és tragédiák nagy része megelőzhető

A rendőrség információi szerint idén már csaknem harminc ember vesztette életét úgy, hogy folyóba, tóba, élővízbe fulladt. Az ilyen tragédiák többsége kellő elővigyázatossággal és felkészültséggel megelőzhető a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) munkatársa szerint. Illés Zoltán vízimentő arról is beszélt, hogy sokszor a legjobb szándék is tragédiához vezethet, de ha betartunk néhány alapszabályt, megóvhatjuk saját és környezetünk életét.

A rendőrség adatai alapján 2016 óta szinte minden évben száznál többen veszítik életüket tavakban és folyókban Magyarországon. Bár a vízbe fúlások gyakoriságának okát nem lehet egyértelműen meghatározni Illés Zoltán vízimentő szerint, azért ők a szakmában tisztában vannak vele, hogy a tragédiák leggyakoribb oka a meggondolatlanság, a nem elég körültekintő magatartás és az, hogy saját képességeinket nem megfelelően mérjük fel – írja a Magyar Nemzet.

– A vízi balesetek legnagyobb része – majdnem valamennyi tragédia – megelőzhető lenne.

Ha picit jobban odafigyelnénk, ha egy keveset gondolkodnánk, mielőtt bemegyünk a vízbe, elejét vehetnénk a bajnak – hangsúlyozta

Az élővíz nem uszoda

Az idei strandszezon alatt már több megdöbbentő, nyílt vízen történt halálesetről is hallhattunk. Korábban hírt adtunk annak a három testvérnek az esetéről, akik június végén a visegrádi kompkikötőnél fürdőztek a Dunában, majd egyikük többé nem került elő élve. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a 16 éves fiú és a hétéves húga ki tudott jönni a vízből, de a 17 éves nővérük életét vesztette. Illés Zoltán figyelmeztetett: olyan vízparti fürdőhelyre, amely nem kijelölt strandterület, és ráadásul nincsenek vízimentők, nem érdemes menni.

– Ha egy partszakasz strandként üzemel, akkor ott sok minden más is a biztonságunkat szolgálja: ilyen például a strandokon lévő bójasorral leválasztott fürdőzési terület, ahová vízi járművek, de még vízibicikli sem mehet be. Ezeken a területeken vízimentőt is találunk, ami ugyan nem garancia arra, hogy nem lesz baj, de az biztos, hogy lesznek ott mások is, akik probléma esetén értesíthetik őket. Ezen kívül érdemes a bójasoron belül úsznunk, a parttal párhuzamosan, nem bentről a nyílt víz felé 

– emelte ki a vízimentő.

Hozzátette: fontos felmérnünk azt is, hogy milyen körülmények között vagyunk, mik a helyi jellegzetességek. A lapunknak adott interjúban rámutatott arra is, hogy mindenkinek tisztában kell lennie azzal, mennyire jó úszó. 

– Ne gondoljuk, hogy ha az uszodában jól megy az úszás, akkor tóban, vagy nyílt vízen is így lesz, mert teljesen mások a körülmények. Egy picit próbáljunk ilyenkor lassabban tapasztalatot gyűjteni, kipróbálni, hogy mindaz, ami megy uszodai körülmények között, hogy megy nyílt vízen – hívta fel a figyelmet Illés Zoltán. 

A VMSZ munkatársa arra is kitért, úgy látja: azok a fontos szabályok, melyeket a hétköznapokban ismerünk és betartunk, szabadság alatt, nyaraláskor háttérbe szorulnak a játék és a felszabadultság hevében, innentől pedig már csak néhány apró dolognak kell összeállni ahhoz, hogy megtörténjen a szerencsétlenség.

– Ráadásul uszodai körülmények között mindenre hatással van az ember. A víz hőmérsékletére, a víz minőségére és a víz átláthatóságára is. Nyílt vízen soha nem állandó a vízhőmérséklet: hol melegebb, hol hűvösebb, váratlanul érheti az embert, ijedtséget okozhat– fűzte hozzá a vízimentő. 

Beszélt arról is, hogy folyóparton, tóparton, jobban ki vagyunk téve az időjárásnak is, például a szél által keltett sodrásoknak, és a nyílt víz saját áramlásainak. Teljesen más uszodában, faltól falig, ötven vagy huszonöt métereket úszni: ott a tudat, hogy vár a fal. Szabad vizek esetében, mivel hatalmas felületekről beszélhetünk, a tájékozódási lehetőségek is korlátozottabbak. Tehát, aki úgy érzi, hogy jól úszik, annak is érdemes óvatosan kísérleteznie. 

– Tóban, folyóban a legjobb úszó is mellkasig érő vízben van biztonságban – húzta alá Illés Zoltán.

A teljes írás ITT olvasható.

Borítókép: Illusztrációfotó / MTI / Varga György 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!