eredeti tárgyakkal

2019.06.28. 16:48

Bárki megnézheti mostantól az Apollo-program irányítótermét

Innen vezényelték többek között az Apollo-11 missziót ötven évvel ezelőtt, amelynek keretében Neil Armstrong és Buzz Aldrin 1969. júliusában elsőként lépett a Holdra.

Forrás: MTI

Fotó: Michael Wyke

Megnyitják a látogatók előtt az Apollo-program felújított irányítótermét az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) houstoni űrközpontjában a holdra szállás 50. évfordulója alkalmából.

Az 1985-ben az Egyesült Államok történelmi emlékhelyévé nyilvánított helyiség felújítási munkálatai nagyjából fél évig tartottak.

A houstoni Johnson Űrközpont 30-as számú épületében lévő irányítóteremből vezényelték egyebek között az Apollo-11 missziót, amelynek keretében Neil Armstrong és Buzz Aldrin 1969. júliusában elsőként lépett a Holdra.

A felújított teremben lévő tárgyak egy része eredeti, csupán helyreállították és megtisztították őket, ilyenek például az irányítókonzolok és a képernyők. A többi tárgy, köztük szőnyegek, kávésbögrék, ruhadarabok és hamutartók pedig másolatai az eredetieknek, de ugyanúgy vannak elrendezve, ahogy 50 évvel ezelőtt voltak.

A termet pénteken nyitják meg egy ünnepélyes rendezvény keretében, a NASA igazgatója, Jim Bridenstine részvételével.

Az Apollo-11 1969. július 16-án indult útnak Neil Armstrong parancsnokkal, Michael Collins és Edwin Aldrin űrhajósokkal a fedélzetén. A parancsnoki kabin, a műszaki egység és a holdkomp egy száz méternél is magasabb hordozórakéta orrában kapott helyet.

Az űrhajó július 19-én pályára állt a Hold körül, Armstrong és Aldrin másnap az Eagle (Sas) névre keresztelt holdkomppal megkezdte a Holdra szállást. A Sas 1969. július 20-án szállt le.

Borítókép: A 2019. június 17-i képen Ryan Zeigler, az intézmény dolgozója sűrített nitrogénnel teli tartályban tárolt kőzetekről beszél a NASA amerikai űrügynökség Johnson Űrközpontjának holdmintákat kutató laboratóriumában, a texasi Houstonban. A kőzetmintákat az Apollo amerikai űrprogram expedícióin gyűjtötték be 1969 és 1972 között.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!