kettő volt halálos

2020.01.23. 13:00

Csökkent a nem ember provokálta cápatámadások száma

A javuló arány alól kivétel az Egyesült Államok, ahol a 2018-as 32 esethez képest tavaly 41 támadás történt.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Kletr

Tavaly 64 cápatámadás történt világszerte, ami jelentős csökkenés az elmúlt öt év átlagosan 82 esetéhez képest – közölték a cápatámadásokat rögzítő nemzetközi jegyzék (International Shark Attack File) készítői. A kutatást a Floridai Természettudományi Múzeum és az American Elasmobranch Society – a cápák és ráják alosztályával (Elasmobranchii) foglalkozó amerikai szervezet – irányítja.

A szakértők a héten tartott sajtótájékoztatójukon elmondták, hogy ebből nem vonhatók le következtetések, hiszen az emberek és cápák közötti interakciók évről évre meglehetősen változatosak.

A provokált támadáskor az emberek kezdeményeznek interakciót, például amikor a búvárok megpróbálnak megérinteni egy cápát vagy amikor a halászok megpróbálják kiszabadítani a hálóba akadt állatot – áll a jelentésben.

Az elmúlt évben 41 provokált és feljegyzett támadás történt a világon. A tavalyi támadások közül öt volt halálos kimenetelű, mely átlagos aránynak nevezhető. A halállal végződő esetek közül kettő volt nem ember provokálta támadás.

Az Egyesült Államokban történt tavaly a nem ember provokálta esetek csaknem kétharmada, vagyis 41 eset, mely a 2018-as 32 esethez képest jelentős növekedés.

Ausztráliában tavaly 11 nem ember provokálta támadás történt, kevesebb, mint az elmúlt öt év átlagosan 16 esete.

A Bahamákon két nem ember provokálta eset történt.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!