Aszályok, éhínség ellen

2021.01.13. 16:00

Dollármilliárdokból mentik a biológiai sokféleséget

A világjárványok megakadályozásáról, az ökoszisztémák megóvásáról és a biológiai sokféleségről tárgyaltak a világ vezetői Párizsban.

Forrás: Shutterstock

One Planet Summit elnevezésű klíma-csúcstalálkozó nagyrészt online zajlott, a rendezvény résztvevői között volt mások mellett Angela Merkel német kancellár, Boris Johnson brit miniszterelnök, Antonio Guterres ENSZ-főtitkár, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és számos nemzetközi szervezet vezetője.

A biológiai sokféleség és az ökoszisztémák megóvása mellett a világjárványok megakadályozása állt az idei konferencia középpontjában.

Utóbbit a fajok védelmével együtt tárgyalták a résztvevők: az ökoszisztémák elpusztításával és a természetes élőhelyekre való behatolással a korábban egymástól elszigetelten élő állatfajok érintkezésbe kerülnek egymással, növelve a betegségek állatról emberre átterjedésének kockázatát.

A találkozó témái között szerepelt a Szahara terjeszkedésének megállítására, valamint az aszályok és az éhínség problémájának kezelésére indított Nagy Zöld Fal projekt, amelyre a fejlesztési bankok és donorállamok 14,32 milliárd dollárt ajánlottak fel a következő négy évre – jelentette be Emmanuel Macron francia államfő. A Nagy Zöld Fal az Atlanti-óceántól a Vörös-tengerig húzódó nyolcezer kilométer hosszú sáv lesz, ahol fás, cserjés és füves térségeket telepítenek fenntartható ökológiai rendszerek megteremtése érdekében.

„Ez 100 millió hektárnyi terület helyreállítását, tízmillió munkahely teremtését és 250 millió tonna szén befogását jelenti” – részletezte a tervet Macron.

A konferencián a konkrét intézkedések mellett a résztvevők elkötelezték magukat a bolygó biológiai sokféleségének megóvására és helyreállítására. A One Planet Summit klíma-csúcstalálkozót Franciaország, a Világbank és az ENSZ hívta életre, eddig Párizs (2017), New York (2018) és Nairobi (2019) adott otthont a rendezvénynek, amelyet tavaly Marseille-ben tartottak volna, ám a koronavírus-járvány miatt elhalasztottak. A szervezők szerint a párizsi konferencia remek felvezetése az ezévre tervezett különböző éghajlati rendezvényeknek, amelyek legfontosabbika az ENSZ klímaértekezlete (COP26) lesz novemberben, a skóciai Glasgowban.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!