megromlott viszony

2019.08.17. 21:02

Elégette férje dugipénzét egy nő, börtönt kaphat érte

Férje titkos tartalékát, mintegy 20 ezer eurónyi készpénzt égetett el a csehországi nő. A rendőrség bankjegyrongálás miatt is vizsgálja az ügyet.

Forrás: Shutterstock

Sajátos módon állt bosszút férjén egy 27 éves nyugat-csehországi nő. Nyolc évvel idősebb partnere a szüleitől kapott fél millió cseh koronát (mintegy 20 ezer euró) a nőre bízta, hogy a lakásban jól rejtse el. A pénz sokáig érintetlenül hevert a rejtekhelyen – számol be a V4NA.

Időközben a pár viszonya megromlott. Egyre gyakoribbá váltak közöttük a veszekedések. A férfit főleg partnere munkanélkülisége zavarta, illetve, hogy folyamatosan az ő autójával furikázik barátnőivel. Ezzel párhuzamosan óvatosan puhatolózni is kezdett a pénz hollétéről. „Néhányszor meg is kérdezte a nőtől, hogy hova rejtette el a pénzt, a nő azonban nem árulta el” – tájékoztatta a rendőrség szóvivője a Mladá Fronta Dnes napilapot.

A férfi végül elköltözött a nőtől és követelni kezdte a pénzét. A nő hűvösen közölte, hogy a bankjegyeket, amelyek egész idő alatt a konyhaszekrényben lapultak, elégette. Később a rendőrségen is elmondta, hogy a közeli víztározó partján tüzet rakott és az összes pénzt a lángokba szórta. Ezután a hamut pedig a vízbe söpörte. A rendőrség most nem csak lopás, hanem bankjegyrongálás miatt is eljárást folytat ellene, s akár két évre is elítélhetik.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!