Jelentős mérföldkő

2020.05.23. 07:22

Elérte az ötmilliót Új-Zéland lakossága

Elérte március folyamán az ötmilliót Új-Zéland lakossága – jelentette be hétfőn a szigetország statisztikai hivatala.

Forrás: Shutterstock

Brooke Theyers, az új-zélandi statisztikai hivatal népesség-nyilvántartási vezetője elmondta, hogy

ez jelentős mérföldkő az ország történetében, egyúttal ez volt a leggyorsabb millió, mert a négymilliót 2003-ban 17 évvel ezelőtt érte el az Új-Zélandon élők száma.

A szigetország lakossága 1908-ban lépte át az egymilliót, majd 1952-re, és 1973-ra gyarapodott ismét egy-egy millióval az új-zélandiak száma.

Annak pontos dátumát, hogy mikor lépte át az ötmilliós határt az ország lakosságának száma, később közlik majd, az adatok felülvizsgálata után.

Miután az ország lakossága elsősorban a bevándorlás miatt gyarapszik, Theyers szerint valószínűleg egy repülővel érkező bevándorló lehetett az ötmilliomodik a szigetország lakói között, de elképzelhető, hogy egy helyi újszülött volt az.

Új-Zéland lakossága évente átlagosan 1,3 százalékkal nőtt 2003 óta.

Brooke Theyers arra is kitért, hogy a szigeten élők száma amiatt is emelkedett valamelyest, hogy a koronavírus-járvány miatt sokan hazatértek, illetve, akik el akartak költözni, azok közül sokan mégis inkább maradtak.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!