Kulcsfontosságú felfedezés

2020.06.09. 13:52

Elveszett római emlékeket fedett fel az aszály Walesben

Római kori erődök, utak, katonai táborok és villaépületek nyomait azonosították kutatók Walesben a 2018-as hőhullám idején készített légifelvételek elemzése révén.

Forrás: Shutterstock

Az aszály idején kiégett földnyomok tanulmányozásával nagyjából 200 ókori helyszínt azonosítottak a szakemberek

írja a BBC hírportálja.

A szakértők szerint a mostani felfedezés kulcsfontosságú szerepet játszik annak megértésében, hogy a rómaiak miként szállták meg és uralták a mai Wales területét kétezer évvel ezelőtt.

A Britannia című folyóiratban publikált tanulmány szerint a kutatók egy eddig ismeretlen katonai táborhely nyomait azonosították a délkelet-walesi Monmouthshire-ben.

A Wales régészeti, építészeti és történelmi örökségével foglalkozó szervezet, a Royal Commission on Ancient and Historical Monuments of Wales munkatársa, Toby Driver szerint egy olyan ideiglenes táborról van szó, amelyet az ellenséges területeken építettek fel a menetelő légiók.

A szakértők úgy vélik, hogy

a Délkelet-Walesbe vezető terület egészét hasonló lelőhelyek tarkíthatják, mivel a római seregek csaknem 20 éven át harcoltak az ellenálló kelta törzsekkel.

A légifelvételek alapján a kutatóknak legkevesebb három, eddig ismeretlen római erődítmény és néhány villaépület nyomait, valamint korábban ismeretlen római útvonalak egyes szakaszait is sikerült azonosítaniuk.

Driver reményei szerint most, hogy az eddig mért legszárazabb májusán van túl a világ, hamarosan újabb légifelvételeket készíthet a térségben.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!