nagy vitát kavart az ügy

2020.07.04. 13:24

Fehér fogott fegyvert feketére, bilincsben vitték el (videó)

Jillian és Eric Wuestenberget fegyverrel elkövetett garázdaság miatt vádolják, amely négy év szabadságvesztéssel büntethető. Fejenként 50 ezer dolláros (majd 16 millió forintos) váltságdíj fejében szabadulhattak. Egyébként mindkettőjüknek volt fegyverviselési engedélye.

Az egész vita azzal kezdődött, hogy egy fehér és egy fekete találkozott egy gyorsétterem ajtajában – számol be a Magyar Nemzet.

Mikor beléptem volna, jött ki ez a nő, szóval én elálltam az útjából, hogy kiférjen. Erre nekem jött – idézte fel az eseményeket saját szemszögéből a Detroit Newsnak a 15 esztendős fekete Makayla Green. Az öntudatos tinédzser ezután bocsánatkérést követelt, amihez hamarosan erősítést kapott az ordítozáshoz csatlakozó édesanyjától is. Jillian Wuestenberg viszont nem érezte úgy, hogy bármi rosszat követett volna el. A szóváltás gyorsan elfajult, a fehér nőre csakhamar rásütötték: rasszista. A helyzetet majdnem sikerült megmentenie a feleségét higgadtan az autóba ültető Eric Wuestenbergnek.

Mi a francot képzeltek magatokról, kik vagytok? – kérdezte a férj, miközben azt ordították az arcába, „csinálj csak valamit”, és leribancozták a feleségét.

Mikor az autóval elhajtottak volna, az egyik dühöngő fekete többször rácsapott a járműre. Később azzal védekezett, attól félt, el akarták ütni. Jillian Wuestenbergnél viszont ekkor szakadt el a cérna.

Fegyverrel a kezében kipattant az autóból, és pisztolyával fenyegetni kezdte a fegyvertelen fekete anyát és lányát.

Jellemző, hogy az eset során a rendőrség hat bejelentést kapott. Állítólag maga Jillian Wuestenberg is tárcsázta a 911-et, jelezve, hogy fenyegetve érezte magát, és mert két fekete nő kárt tett az autójában. Mások viszont azért riasztották a rendőrséget, mert „egy fehér nő pisztolyt szegez feketékre”.

A fehér nőt végül bilincsben vitték el.

A férjet, aki két mondatot ha szólt az egész vita során – viszont a rendőrség szerint ugyancsak fel volt fegyverezve – kirúgták az Oaklandi Egyetemről, ahol veteránok segítőjeként dolgozott. Kitették abból a demokrata tanácsadói testületből is, amelyben ugyancsak veteránokat érintő ügyekben önkénteskedett.

A detroiti sajtó híradása szerint az érintettek azóta „bujkálnak” a nyilvánosság elől, mert az életük már így is „romokban hever”.

Egy embert tönkretesznek azért, mert valaki rámutat, és három szót mond: te rasszista vagy. Mennyire igazságos ez? – nyilatkozta a pár ügyvédje.

Az ügy országosan is nagy vitát kavart. Abban mindenki egyetértett, hogy fegyvert fogni egy fegyvertelen anyára és lányára helytelen. Rámutattak ugyanakkor, hogy az sincs rendjén, hogy egy teljesen hétköznapi szóváltás egy parkolóban odáig fajul, hogy fegyvert rántanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!