Ne maradj le!

2021.11.13. 16:00

Hétfőn lezárul a jelentkezés a Mediaworks tehetséggondozó újságírói programjára

A tehetséggondozóra felvett jelentkezők méltányos és versenyképes díjazásban is részesülnek.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A magyar konzervatív sajtó kiemelkedő szereplőiből kiválasztott előadókkal és mentorokkal dolgozhatnak együtt a résztvevők Magyarország egyik vezető médiavállalata, a Mediaworks Hungary Zrt. gyakorlatorientált tehetséggondozó programjában.

A Mediaworks Tehetséggondozó Program azoknak szól, akiket érdekel a média világa, szeretnek írni, de még nincs szerkesztőségi tapasztalatuk vagy publikációs rutinjuk. A képzés azok számára is hasznos lehet, akik már meglévő elméleti tudásukat szeretnék gyakorlati médiamunkával bővíteni.

A jelentkezés nem korhatárhoz kötött. Mindemellett a szervezők főként a karrierépítés elején járó, 22 és 30 év közötti korosztály jelentkezésére számítanak.

A jelentkezés határideje: november 15.

A képzés lehetőséget kínál azoknak is, akik már részt vettek egyetemi kommunikációs képzésben. Esetükben a gyakorlati médiamunka kerül előtérbe, szemben az elméleti háttéranyagok megismerésével.

A képzés előadói és mentorai ebből a videóból ismerhetők meg, a megszólalókkal készült hosszabb beszélgetések is elérhetők a program közösségi oldalán:

A szervezők döntően a belpolitikai érzékenységű fiatalok érdeklődését szeretnék felkelteni. Emellett lehetőség lesz rovatok és platformok szerinti szakosodásra is.

Összességében a résztvevők a belpolitika, a külpolitika, a gazdaság, a kultúra és a sport területeiről válogathatnak. Az újságírás mellett pedig a multimédiás, a rádiós és a tévés tevékenységekkel is megismerkedhetnek.

A jelentkezési feltételek között szerepel a folyamatban lévő egyetemi képzés vagy a már megszerzett diploma. Emellett a pályázóknak csatolniuk kell egy önéletrajzot, valamint egy motivációs levelet, amelyben szerepel egy legfeljebb kétperces motivációs videó is. A videóanyagot egy zárt YouTube-csatornára kell feltölteni. A kiválasztási folyamatban a nyelvtudás nem előírás, de előnyt jelent.

A haladó szintre jelentkezőktől publikációs listát, az alapszintre jelentkezőktől pedig egy legfeljebb 3000 karakteres, aktuális belpolitikai témában készült véleménycikket is várnak a szervezők.

A jelentkezések benyújtása után a válogatás két körben történik. A beküldött írásos anyagok alapján a kiválasztottaknak még egy írásos felvételi teszten és egy felvételi interjún is részt kell venniük. Csak ezek után kaphatják meg az ajánlatot a szerződés aláírására.

A tehetséggondozó program szakfelelősének bemutatkozó videója itt nézhető meg:

Az anyagokat online, a tárgyban a „Tehetséggondozásra jelentkezés” címszavak feltüntetésével a [email protected] címre kell elküldeni november 15-ig.

További információ a képzéssel kapcsolatban a tehetséggondozó Facebook-oldalán érhető el.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!