itt a lehetőség!

2021.10.19. 11:45

Ismét útjára indul a KSH országos középiskolai statisztikai csapatversenye

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) idén már nyolcadik alkalommal rendezi meg a STAT WARS elnevezésű országos középiskolai statisztikai csapatversenyét, amelyre 2021. október 18. és november 4. között lehet nevezni a www.ksh.hu/statwars weboldalon elérhető jelentkezési űrlap kitöltésével.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A hivatal a vetélkedővel egyrészt a diákok statisztikai gondolkodását, jártasságát szeretné fejleszteni, másrészt a játékos és formabontó versenyfeladatok révén a statisztikai kultúrát kívánja népszerűsíteni. A megmérettetésre két korosztályban jelentkezhetnek a 4 fős diákcsapatok. A 2+1 fordulós próbatétel dobogósai értékes nyereményben részesülnek, emellett korosztályonként az első két helyezett csapat az Eurostat által meghirdetett statisztikai verseny európai fordulójában is megmérettetheti magát 2022 tavaszán.

A versenyt ebben a tanévben „Magyarország számokban: ismerd meg hazánkat a statisztikán keresztül!” címmel hirdetik meg, a fókuszban ezúttal a területi statisztika sokszínűsége áll.

Két korosztályban indulhatnak a középfokú oktatási intézmények 9-10., illetve 11. és annál magasabb évfolyamán tanuló diákok. A 4 fős csapatok játékos feladatokon keresztül mérik össze statisztikai tudásukat, ismereteiket. A verseny három fordulóból áll. Az első két, online forduló összesített eredményei alapján juthatnak a csapatok a döntőbe, amelyre 2022. február 17-én kerül sor. A 9-10. évfolyamosok közül tíz, a 11. és annál magasabb évfolyamosok közül hat csapat jut a fináléba.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!