Több éves rejtély

2020.04.02. 09:24

Kalandregénybe illő kincses történet tart lázban egy német falut

Pár órával a határidő lejárta előtt jelentkezett egy német falu temetőkertjében négy éve talált rejtélyes kincsért állítólagos tulajdonosa.

Forrás: Shutterstock

Az alsó-szászországi Dinklage katolikus temetőkertjében 2016 júniusában bukkantak kertészek Krugerrand-aranyérmékkel és készpénzzel teli, elásott műanyag dobozokra. A kincs tulajdonosának 2017 márciusától számítva három év állt rendelkezésére, hogy jelentkezzen a pénzért.

Hétfő este, alig néhány órával a határidő lejárta előtt kapott egy e-mailt Dinklage polgármestere egy brémai nőtől, aki a kincs tulajdonosának vallja magát

mondta el Carl Heinz Putthoff, a polgármester képviselője.

Putthoff szerint az arany értéke a megtalálás idejében mintegy 481 ezer euró (173 millió forint) volt, ez időközben 24 százalékkal emelkedett. Elmondta, hogy a nő szerint a kincs egy bűntényhez köthető és elhunyt apja hagyatékából származik.

Az esetet innentől átadjuk az államügyészségnek

mondta Putthoff, aki szerint az önkormányzat nem tudja megállapítani a nő szavahihetőségét.

A rendőrség és az államügyészség már a kincs megtalálásakor elkezdett nyomozni, hogy az arany nem származik-e illegális kereskedelemből vagy nem bűnözők ásták-e el a temetőben. A nyomozók azonban semmilyen erre utaló nyomot nem találtak.

Időközben a kertészeti cég munkatársa, aki kiásta a kincset, megtalálói jutalomra szóló igényt nyújtott be.

A polgármester-helyettes közlése szerint azonban a község és a jogászok szerint sem tarthat rá igényt, mivel kiásott kincs nem elveszett tulajdonnak számít.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!