négyszeres áron kelt el

2018.09.12. 13:53

Kenyereskosárból bukkant elő David Bowie első felvétele

David Bowie első ismert stúdiófelvétele a becsült ár négyszereséért, csaknem 40 ezer fontért (14,5 millió forintért) kelt el a brit Newton-le-Willows-ban tartott aukción. Az 1963-as demófelvételen hallható a 16 éves Bowie – akkor még David Jones néven – első együttesében, a The Konradsban.

David Bowie in concert on 14 May 1978 in the Festhalle in Frankfurt - Germany.

A zenekart visszautasította a Decca lemezkiadó cég. A felvételt, melyen Bowie az I Never Dreamed című dalt énekli, sohasem adták ki – írja honlapján a The Telegraph. A következő hónapokban Bowie kilépett a zenekarból, de karrierje hat évvel később beindult a Space Oddity című dalával.

A kedden tartott árverésen 39 360 fontért vásárolta meg a felvételt egy tengerentúli gyűjtő. Árát korábban 10 ezer fontra becsülték. Az Omega Aukciósház igazgatója, Karen Fairweather szerint „őrületes licitharc” folyt. Az árverésen értékesítettek olyan rajzokat is, melyeket Bowie készített, amikor még a The Konrads tagja volt.

Egy garázsban pihent a lemez

A felvételt és a tárgyakat a The Konrads egykori dobosa és menedzsere, David Hadfield találta meg. Amikor az 1990-es években elköltözött, garázsában bukkant rájuk egy régi kenyereskosárban.

Bowie a zenekar szaxofonosa volt, de úgy döntöttek, ő énekelje a dalt.

„Davidnek ekkor még nem állt szándékában énekessé válni, szívvel-lélekkel azon volt, hogy világklasszis szaxofonos legyen”

- fogalmazott Hadfield.

Ügynökük, Eric Easton, aki a Rolling Stones menedzsere is volt, arra kérte a tagokat, csináljanak egy demót, hogy meghallgatást szerezzen nekik a Deccánál. „Így ez lett a legelső, 55 évvel ezelőtti felvétel, amelyen David Jones (Bowie) énekel. Nem létezik más demófelvétel, melyen David énekel” – mondta Hadfield.

„A Decca ekkor visszautasított minket, de amikor később, még abban az évben adtak lehetőséget a meghallgatásra, Roger Ferris volt az énekes, David a háttérszólamokat énekelte” – tette hozzá.

David Bowie 2016 januárjában, 69. születésnapja után két nappal hunyt el.

Borítókép: HANS H. KIRMER / DPA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!