hazárd megye lordjai

2017.07.19. 19:17

Látogassuk meg nagypapa farmját? Ott van anyu kocsija

Elcsente édesanyja autóját egy ötéves és egy kétéves kisfiú, hogy meglátogassák a nagypapa farmját a nyugat-virginiai Red House-ban.

A kissrácok öt kilométert autóztak, mielőtt balesetet szenvedtek.

Steve Deweese, Putman megye seriffje szerdán elmondta, valószínű, hogy a fiúk közösen irányították az autót, de mivel a gyerekek még nem mondták el a részleteket, így ők is csak találgatnak. Az autó egy árokba borult, és egy szomszéd talált rájuk, majd hívta a hatóságokat. A fiúk sértetlenül úszták meg a kalandot.

„Szerencsére nem találkoztak senkivel az úton, mert különben már korábban balesetet szenvedtek volna” – tette hozzá.

„A fiúk jó irányba haladtak nagyapjuk farmja felé, megtettek két vagy három kanyart, sőt egy teljes jobbkanyart is, mielőtt árokba borultak nyolc kilométerrel úti céljuk előtt” – mondta el a seriff.

A testvéreket kórházba vitték, de a vizsgálatok szerint nem sérültek meg.

Az illetékesek egy órán át keresték a gyerekek anyját, aki úgy gondolta, hogy gyerekei a kertben játszanak. A hatóságok az ügyészi hivatallal és a családvédelmi szolgálattal egyeztetnek arról, emeljenek-e vádat.

Címkék#lopás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!