csak nyugi

2018.09.25. 15:00

Leégett körülötte az idősotthon, öt napig ült a szobában

Sértetlenül, jó egészségi állapotban találtak rá öt nap után egy kiégett washingtoni idősotthonban egy ottfelejtett 74 éves lakóra a ház állapotát felmérő szakemberek.

Az idősek apartmanházának igazgatója a múlt szerdán kiütött tűz után azt közölte, hogy minden lakót megtaláltak. A lángoló épületből 160 embert menekítettek ki.

A CNN beszámolója szerint a ház gondnoka öt nap után szakembereket küldött az épület állapotának felmérésére, ők bukkantak rá az egyik lakásban az ottragadt idős férfira. A tűzben a nagy hő miatt sok ajtó beragadt, kézzel nem lehetett kinyitni őket, a férfi sem tudott kijutni.

A kiszabadított férfit kórházba szállították, de a megpróbáltatások ellenére úgy tűnik, nem érte súlyos egészségkárosodás – mondta el az ügyben sajtótájékoztatót tartó polgármester, Muriel Bowser hétfőn.

A mentőcsoport egyik tagja elmesélte, hogy amikor rátaláltak a lakásában ragadt emberre, és elmondták neki, hogy ki akarják szabadítani, a férfi még viccelődött is, és azt mondta, hogy nem megy sehová a lakásából.

Borítókép: illusztráció

Shutterstock / StockLite

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!