Lélekjelenlét

2018.12.12. 08:29

Megmentette a fiatal kapus életét a játékvezető

„Azt vettem észre, hogy rángatózik, rögtön láttam, hogy súlyos a helyzet” – idézi fel a történteket a futballbíró.

Bozó Norbert játékvezető határozottságának és némi egészségügyi jártasságának köszönheti az a fiatal gádorosi játékos az életét, aki a vasárnap lejátszott Gádoros–Okány U19-es mérkőzésen esett össze egy ütközést követően – számol be róla a beol.hu.

„Körülbelül húsz perc lehetett hátra a mérkőzésből, amikor egy–nullás okányi vezetésnél a gádorosiak kapusa az ellenfél csatárával ütközött, majd a földön maradt” – nyilatkozta Bozó Norbert a portálnak, mely a Békés Megyei Sport Extra nyomán adott hírt az esetről.

Bozó Norbert
Fotó: Lehoczky Péter / beol.hu

A futballbíró visszaemlékezése szerint a labda kigurult a pályán kívülre, a kapus pedig a földön maradt. „Azt vettem észre, hogy rángatózik, rögtön láttam, hogy súlyos a helyzet. Nem vagyok szakértő, de epilepsziás rohamra emlékeztető tüneteket produkált, nehezen kapott levegőt és öklendezett is. Érkeztek a játékos társai is, és mindkét kispadról is beszaladtak a stábtagok.

Oldalfekvésbe helyeztem, miközben beszéltem hozzá, hiszen az eszméletét nem veszítette el. Gondolkodás nélkül kinyitottam a száját és – biztos, hogy nem a legszakszerűbben – kihúztam a hátra csúszott nyelvét.

Két-három perc is eltelt, mire újra rendesen vette a levegőt” – foglalta össze a történteket Bozó.

Bozó Norbert elmondta azt is, hogy néhány percnyi ápolást követően

a fiatal kapus hányingerre és kisebb szédülésre panaszkodott, de nem kellett mentőt hívni hozzá.

Végigjátszotta a mérkőzést, és a meccs lefújását követően – noha hányingerre panaszkodott – stabil állapotban hagyta el a pályát. Az életet mentő békéscsabai játékvezető az egészségügyi és elsősegély-tanfolyamok hasznosságát emelte ki az eset kapcsán.

Borítókép: illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!