Percrekész

2018.04.22. 07:00

Valós időben figyeli autói műszaki állapotát a Bugatti

A Veyron csak lekérdezésre, a Chiron már valós időben küldi a gyárba a telemetriai adatokat – tízezer paraméter vizsgálnak.

Ahogy a versenysportban a boxutcából figyelik az autók műszaki paramétereit, úgy figyeli a Bugatti gyár az összes autójának műszaki állapotát – írja az automotor.hu portál. A világon elsőként a Veyron kapott ilyen rendszert, amely még távoli lekérdezés alapján közölte az információkat. A Chironba épített, 10×14 centiméter alapterületű, 5 centiméter magas alumíniumdoboz mobilhálózat segítségével már valós időben közvetíti a gyárnak a telemetriát. Utóbbi lényege, hogy az ügyfélért felelős gyári ember már rögtön a probléma jelentkezésekor riasztást kap a telefonjára, hogy aztán telefonon értesíthesse az ügyfelet.

Egy Bugatti Veyron a genfi autószalonon

Már a fejlesztés során is sokat segített, hogy a mérnökök rögtön valós időben látták az adatokat, amelyeket a messzi tájakon folyó teszteléssel párhuzamosan már ki is tudtak elemezni. De olyan konkrét példát is említ a Bugatti, miszerint egy Chiron-ügyfél garázsban álló autójánál vették észre az abroncsnyomás csökkenését, és rögtön küldték a gyári szerelőt – 6000 km távolságról –, hogy vizsgálja meg a nyomásvesztés okát, hiszen egy 1500 lóerős autónál nem elég egyszerűen csak újrafújni a kereket. Lopásvédelmi funkciót is ellát a gyári figyelés, érzékeli, ha nem járó motorral változik a jármű helyzete (szállítják), ilyenkor rákérdeznek a tulajdonosnál arra, hogy minden rendben van-e.

Fotók: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!