SIDS-szindróma

2018.01.10. 11:31

Így védd a kisbabád életét

Helyes, ha a szülők egy szobában alszanak a kicsivel, az azonban nem, ha egy ágyban – mondta az amerikai járványügyi központ igazgatója, aki szerint az ajánlások betartása segít a kockázatok csökkentésében és megvédi a kisbabákat.

Az amerikai járványügyi központ (CDC) kutatói egy 2015-ös terhességi kockázatelemző megfigyelőrendszer adatait dolgozták fel, amely az anyáktól kapott információkat rögzítette a nem biztonságos alvási pozícióban – hason vagy oldalt – altatástól a túl puha ágyneműig.

Az adatok szerint minden ötödik anya arról számolt be, hogy hason vagy oldalára fektetve altatta a kisbabáját, több mint a válaszadók fele mondta, hogy együtt aludt a kisbabájával, ötből két anya (38,5 százalék) jelentette, hogy a kisbaba ágyában vagy alvóhelyén valamilyen puha ágynemű volt.

„Többet kell tennünk azért, hogy minden család megismerje az Amerikai Gyermekgyógyászok Akadémiájának ajánlásait, amely szerint a kisbabáknak a hátukon kell aludniuk és nem lehet játék vagy puha ágynemű sem az ágyukban, sem a bölcsőjükben”

- mondta Brenda Fitzgerald, a CDC igazgatója.

A jelentés szerint az 1990-es években elindított csecsemőbiztonsági figyelemfelkeltő kampánynak köszönhetően az alvás közben elhunyt kisbabák aránya először meredeken zuhant, ám a kilencvenes évek vége óta a csökkenés üteme lelassult. Brenda Fitzgerald hangsúlyozta:

„Sajnos túl sok gyermeket veszít el az ország az alváshoz kapcsolódó problémák miatt, amit meg lehetne előzni”

Különböző alváshoz kapcsolódó problémák, köztük a hirtelen csecsemőhalál szindróma (SIDS) és a véletlen fulladás évente mintegy 3500 csecsemő halálát okozza az Egyesült Államokban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!