minden egy helyen

2018.03.12. 20:46

Hallott már az e-receptről?

Kevesen tudnak róla, pedig az orvosok már tavaly november óta írhatnak digitális recepteket.

Nyíregyháza, 2012. szeptember 28. Zentai Ágnes gyógyszerész kiszolgál egy vásárlót Nyíregyháza egyik gyógyszertárában 2012. szeptember 28-án. MTI Fotó: Balázs Attila

Bár már hónapok óta létezik, az, hogy nem terjedt el még széles körben, valószínűleg mégsem véletlen. A Bors cikke alapján ugyanis az e-recept leginkább úgy jellemezhető, mint egy „egyszerűen bonyolult” dolog, amelyről kevesen tudnak és még mindig komoly fejtörést okoz az embereknek.

Az új rendszer a beteg kórtörténetének feltárásában nagy segítséget jelenthet, hamarosan ugyanis az orvos néhány kattintással megjelenítheti a gépén, melyik évben milyen műtétünk volt és milyen gyógyszereket kaptunk rá. Vagyis ezentúl sem a régi leleteket nem kell majd visszakeresgetni, sem azon nem kell majd merengeni, vajon milyen gyógyszereket írtak fel nekünk évekkel ezelőtt.

Ha valaki az otthonától távol lesz rosszul, a rendszerbe belépve az ismeretlen doktor is éppúgy látni fogja majd a kórtörténetét, mint a saját kezelőorvosa.

Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér rendszerébe egyébként nemcsak az orvosok, hanem a gyógyszerészek is be tudnak lépni, ők viszont csak az elmúlt egy év felírt gyógyszereit látják, a kezeléseinkről nem kapnak információt.

A legjobb hír pedig, hogy a rendszer bizonyos felületén bárki meg tudja nézni a fönti adatokat. Ha van ügyfélkapus regisztrációja, és tudja a TAJ-számát, ide kattintva máris elérheti a felületet.

Az e-recept tehát nem más, mint a hagyományos papíralapú receptek elektronikus változata, amit online nyomon lehet követni.

Borítókép: MTI / Balázs Attila

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!